család,  gyerek,  nyár

50 ötlet, amivel feldobhatod a nyári szünidőt

Bakancslista iskolásoknak.

Még néhány nap és itt a nyári szünet, ami ugye azzal is jár, hogy a gyerekek otthon vannak, és ilyenkor jön aztán a pánik, hogy te jó ég, mit fogunk csinálni napról napra a majd 3 hónap alatt.

Mert ugye, az első hét főleg a lazulásról szól: ilyenkor a gyerekek sokáig alhatnak, – bár fura módon a nyári szünetben már hajnalban itt kukorékolnak, pedig a tanév alatt alig lehet őket kirángatni az ágyból-  tévéznek  – igen, azt is szoktak – és úgy általában sokat lustálkodnak. Aztán jön egy kis napközis tábor, és ismét otthoni vakáció.


Hogy aztán ez ne fulladjon végtelen tévézésbe, kütyüzésbe, és unalomba, általában listát készítek, a tavalyi összeállításom inkább a kisebbeknek szólt, ez az összeállítás  a 9-14 éves korosztálynak is érdekes lehet. Szülőkkel, és barátokkal is.

Szép napot!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük