15+2 eszköz nélkül játszható játék: így kösd le az unatkozó gyereket
Hosszú autóúton, dugóban, buszra várva, orvosi rendelőben, hosszú sorban kígyózva, de akár otthon is jól jönnek ezek a szórakoztató játékok, hogy lekössük a gyereket, és nekünk is könnyebb legyen a várakozás.
Az utóbbi időben a gyerekek nehezebben bírják az autóutat, már egy kétórás út is nagy kihívás néha, így amikor Olaszországból hazajövet a szlovén autópályán óriási dugóba kerültünk, kitört a háború. Nem segített ekkor már semmilyen kütyü, újság, könyv, rajzkészlet, zene, kisautó. A nap ezerrel sütött, körülöttünk autók, teherautók, kilátni sem lehetett, hogy mi történt, vagy hogy milyen hosszú a sor.
A mi idegeink is kezdték lassan felmondani a szolgálatot, a gyerekek fészkelődtek, kínlódtak, halálosan unták az autózást, ahogyan mi, felnőttek is.
Ekkor jött a mentőötlet: játsszunk állatkitalálóst. Lassan oldódott a hangulat, majd újabb és újabb ilyen játék jutott az eszünkbe, így végül jól elütöttük az időt. Szerencsére pisilni senkinek sem kellett, mert nem tudom, akkor mit találtunk volna ki.
Végül elindult a kocsisor, én meg beírtam a telefonom emlékeztetőjébe néhány játékötletet, hogy bármikor eszembe jusson, ha ilyen vészhelyzet van. 🙂
LogiKoffer – bérelhető logikai kincskereső játék gyerekeknek
Ha igazán egyedi játékprogramot szeretnél gyermekednek, akkor próbáljátok ki a LogiKoffer-t. Ez egy izgalmas logikai kincskereső kalandjáték, amely otthonra bérelhető, szülinapi bulira, gyerekzsúrra.
A játék a LogiKoffer kinyitásának feladatával indul, majd logikai, ügyességi és keresgélős feladatok sorát kell a gyerekeknek megoldaniuk ahhoz, hogy az elrejtett kincsesláda nyomára bukkanjanak, trükkös tárgyak, titkos kódok segítségével. Érdekel a játék? www.logikoffer.hu
Közre is adom őket, hátha Neked is szükséged lesz rá. Tuti, hogy nagy részét ismered, és még játszottad is gyerekkorodban, de nem baj, ha itt állnak egy csokorban, hogy amikor kell, eszünkbe jussanak. Nemcsak szórakoztatóak, de fejlesztik is a gyereket, bár itt az elsődleges szempont az, hogy jól teljen az idő és megfeledkezzünk a kellemetlen várakozásról.
1. Hol van a…
Ezt a játékot régen rajzos, képes könyvvel is játszottuk a kisfiammal, aki nagyon imádta. Úti verziója: keresd meg a környezetedben az adott tárgyat, embert.
Pl. Hol van a csíkos pólós kisfiú? Hol van a törött tükrű autó? Hol van a barna hajú, napszemüveges néni?
2. Állatcsalád
Hogyan hívják az anyaállatot, apaállatot, és a kicsinyét?
Mondunk egy állatot, például: tyúk, apának kell mondania az apaállatot: kakas, gyereknek a kicsinyét: csibe. Természetesen bármilyen formában játszható, mondhatjuk mi a kicsinyét, és a gyerekek a szülőket.
3. Szólánc
• Valaki elkezdi egy szóval, a következőnek olyan betűvel kell szót mondania, amilyen az előző szó utolsó betűje. pl. alma- ablak-kakas-sirály
• Játszhatjuk szótagokkal is: kályha – hajó – jóság
• Valaki mond egy szót, majd a következő egy újabbat hozzátesz, de mondja az előzőt is, például valamilyen tárgykörben (növények, állatok, stb. ), így ismétlik az egyre hosszabb szóláncot.
pl. alma, alma-körte, alma-körte-barack, alma-körte-barack-eper
4. Hangcsere
Három betűs szavakban egy betűt ki kell cserélni úgy, hogy továbbra is értelmes szót kapjunk. A szavak nem ismétlődhetnek. pl. mák, máz, méz, mér, kér, kör, köz
5. Ellentétes szavak
Mondunk egy szót, ennek kell mondani az ellentétét, de lehet úgy úgy is játszani, hogy a szinonimát keressük.
6. Mit írok a hátadra?
Na, ez olyan jó kis csiklandozós játék volt, és nehéz volt kitalálni, de jókat lehet rajta kuncogni. Kicsiknek rajzoljunk ábrákat.
7. Barkochba
Ezt mindenki ismeri. 🙂
8. Kő, papír, olló: ezt is, de nagyon jó vitás kérdések eldöntésére is. A gyerekek szívesen elfogadják, ha ezzel a játékkal döntünk.
10. Én elmentem a vásárba…
Ez egy jó kis memóriajáték, lehet énekelni, de akinek nem jön be az éneklős verzió, prózában is nyomhatja: vettem a vásárban egy tehenet. A következő játékos hozzáad egy új állatot: vettem a vásárban egy tehenet, és 3 lovat. Újabb játékos: Vettem a vásárban: egy tehenet, 3 lovat, és egy cirmos cicát. És így tovább.
11. Tiltott szavak
A fekete, fehér, igen, nem játék és verziói. Van egy kérdező, és a válaszolónak nem szabad kiejtenie a tiltott szavak egyikét sem.
12. Számoló, szorzótáblás játékok
Nálunk a kisfiam szereti az ilyen játékokat, vele úgy játszottuk, hogy sorba, felváltva mondtuk a számokat. Én azt mondtam egy, ő: 2… és így tovább. Ovisok nagyon élvezik, hogy el tudnak számolni, mondjuk, 200-ig.
Nagyobbakkal játszható úgy, hogy minden 7-tel osztható szám kimondása helyett kukorékolni kell.
13. Szeverevetlevek
Ivilyeven kévérdévésevekevet kevell fevel tevennivi évés váválavaszovolnivi.
14. Folytasd a mesét!
Valaki elkezd egy történetet, majd a következő játékos egy újabb mondattal folytatja a mesét. Nagyobb gyerekeknél lehet adni egy szót, aminek benne kell lennie a következő mondatban. Nagyon vicces.
15. Dalkopogtató
Egy ismert dal ritmusát kell eltapsolni, vagy lekopogni, a többiek kitalálják, melyik dalról van szó! A sofőr csak találgathat! 🙂
15+1 Fordítva!
Ott lehet jól játszani, ahol látjuk egymást. Valaki azt mondja: „Ez a jobb vállam”, közben a térdére mutat. A játékosnak rögtön reagálnia kell, de ellenkezőleg: „Ez a jobb térdem”- közben a bal vállára mutat.
(Ugye milyen jó testséma, jobb-bal differenciálását fejlesztő játék? )
15+2 Szópóker
2 pár játssza a játékot (A, B pár), a párok egyik tagja a kérdező, a másik a válaszadó. A kérdezők kitalálnak egy szót, ezt kell a válaszadóknak kitalálni. A kérdezők mindig olyan szót mondanak, ami rávezet a megfejtésre, a válaszolók a kérdező szavára asszociálnak, tartalomban, vagy hangzásban hasonlítanak. természetesen a megfejtéshez a korábban elhangzott információkat is fel kell használni.
A játékosok sorrendje: „A” kérdező, „A” válaszadó, „B” kérdező”, „B” válaszadó.
Pl. képviselő -> fánk
palota -> pincsi
Magyarország -> PARLAMENT
Ti mit szoktatok játszani?
Szép napot!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.