gyerek,  játék

Ördögbot: igazi játékcsemege (nemcsak) ördögfiókáknak

Nálunk az egész család imádja!

Mátét nehéz leültetni, ritkán marad egy helyben, izeg-mozog, szaladgál, folyton mozgásban van. Nála leginkább a mozgásos játékok váltak be, és még a hét napjait is rákjárásban tanultuk ezzel a társasjátékkal.

Így amikor megláttam egy vásárban ezt a játékot, rögtön tudtam, hogy kell nekünk. (Persze a gyerekek még ennél is hamarabb tudták: ” Anya, vegyünk ilyet! 🙂 )


Az ördögbot (virágbot, ördögpálca fejleszti a reflexeket, egyensúly-és ütemérzéket, mozgáskoordinációt, a jobb és bal agyfélteke összhangját.


Az intelligencia annak függvénye, hogy milyen sűrű a jobb és a bal agyfélteke közti idegpálya-összeköttetés, a két oldalnak össze kell dolgozni. Ez szükséges például a olvasáshoz, tanuláshoz is. Ezért mindenképpen jók az olyan gyakorlatok, amelyek ezt az összehangolást fejlesztik.

Ugye jól hangzik? Mindebből azonban a gyerekek csak annyit vesznek észre, hogy nagyon jól szórakoznak! 🙂

100
A lányoknak is megy! Máté pedig nem volt hajlandó modellt állni. Hiába, férfiak!

Egyébként a játék három botból áll,  kettő ebből azonos hosszúságú (vezetőknek is nevezik ezeket), a harmadik hosszabb, és a vége díszítve van, úgy néz ki, mit egy virág, virágbotnak is hívják.

A játék lényege, hogy a vezetőkkel kell forgatni, irányítani a a virágbotot. A legelső feladat az, hogy a vezetőket kitartva a keresztben ráhelyezett virágbotot feldobjuk, majd a vezetőkkel elkapjuk.

Aztán jöhetnek a további trükkök, és ha nem magam láttam, próbáltam volna, akkor el se hinném, hogy az egyszerűbbek milyen könnyen elsajátíthatóak, és szórakoztatóak.


Nem lehet megunni, sálálálá… 🙂


Mondanom sem kell, hogy a gyerekek sokkal ügyesebbek, és kb. 6 éves kortól jól elzsonglőrködnek.

101

Bár több fotót készítettem, utólag gondoltam, hogy egy videó még jobb lett volna, csak azt már nem volt időm elkészíteni. De linkelek egyet a youtube-ról, hogy lássátok, miről van szó. (csak türelem, el fog indulni).


Légy nyitott a kalandra, és közben növeld az intelligenciádat is!


Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

4 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük