Az újrahasznosítás és a türkiz bűvöletében: bohém hangulat egy vidéki otthonban

Az új lakókkal 4 éve egy színesebb, kreatívabb élet költözött a csaknem 100 éves házba. Sok egyedi megoldás, a régi tárgyak tisztelete teszi igazán egyedivé és barátságossá ezt az otthont.

Manapság az életünkben kevésbé jellemzőek a színek, igaz ez a lakberendezésre is, ahol a fehérek, szürkék, bézsek vannak előtérben.

Beáék otthona ezzel szemben bohéman színes, és van még egy nagyon fontos tulajdonsága: szinte a teljes berendezése az újrahasznosítás jegyében született, hála Beának és családjának.

Harmath Bea kavicsképeit már bemutattam a blogon, most nézzünk be gyönyörű házukba is.

„A világban annyi áru halmozódott fel, ha nem készülnének új bútorok, nem varrnának új ruhákat, a világ úgy is működne jó ideig a meglévő dolgokból.”  – kezdi Bea, amikor arról kérdeztem, miért fontos neki, hogy régi holmikat újítson fel, és használja azokat az otthonában.

„Én már nagyon régóta, az értékmentés jegyében rendeztem be az otthonaimat. Az első önálló lakásom (25 éve) szinte minden darabja az Ecseriről származott.

Ezt a fajta értékmentést otthonról hoztam. Édesapám a „főmegmentő”, ebbe nőttem bele. Mindenből csinál VALAMIT, nem is akármilyet.

Nekem sokkal nagyobb örömet ad az, ha keresgélek, kutatok, kincset lelek, megmentek, felújítok, mint az, ha bemennék egy áruházba, és onnan választanék valamit. Az nekem nem kihívás.

Nem beszélve arról, hogy a „kincsvadászattal” az ember nem csak értéket ment meg, de nem keveset spórol. Ez manapság különösen aktuális.

Van ismerősöm, aki mondta, hogy „turkáljak csak a csetreszesben”, ő viszont – itt egy elegáns áruházat említett – onnan vásárol. Ez is egy hozzáállás.

Én mindenesetre a spórolás mellett vagyok, meg szeretem ezt a fajta kihívást. „Semmiből-valamit” teremteni.

Nekem a régi dolgok „mesélnek”, történetük, lelkük van. Míg egy futószalagról lekerült tucat termékről ez nem elmondható. Nagyon szeretem a színeket, keverek mindent, mindennel.

Általában koncepció nélkül, érzések mentén. A munkafolyamat során dől el, mi milyen színű lesz, nem tervezem el előre, csak nagy vonalakban.”

Beáék háza 1930-ban épült,  a család négy éve költözött a dunaparti kisváros csendes utcájába. A felújítást az egész család együtt végezte, ahogyan a bútorok, berendezési tárgyak keresgélésében is részt vettek Bea fiai és párja is.

Az ágyakat és a matracokat kivéve mindent használtan vettek, csiszoltak, festettek, sok tárgy kapott új funkciót is.

„A ház az utcáról kicsinek néz ki, valójában 200 nm-es, zegzugos, szeretnivaló otthon. Vannak benne kimondottan tágas helyiségek, mint például a nappali, a maga 40 egynéhány négyzetméterével, és hatalmas belmagasságával.

De a fiúk szobája, a hálószoba, konyha is igen tágas.”

Az otthonunk eredetileg két épületből állt, amiket az előző tulajdonos egybeépített.
Igaz, külön használták, mert a velük együtt élő nagymamáé volt az „L” alakú ház egyik „szára”, külön fürdőszobával, konyhával, az emeleten hálószobával.

Mi „egyben” használjuk a házat, de ami a nagymama nappali-konyhája volt, az lett a hálószobánk, és megtartottuk a konyhát, így most van egy kis „zugkonyhánk” a nagy családi lakókonyha mellett.

A szobára tavaly nyitottunk két ajtót, egy duplát, és egy szimplát, mert eredetileg meglehetősen sötét helyiség volt.
Így most a hálóból közvetlenül ki tudunk lépni a kertbe és a kerti pihenőbe.

Bea lakberendezőként magabiztosan bánik a színekkel, a türkiz mellett más erőteljesebb árnyalatok is megjelennek a házban.

„Vannak a „bújóhelyek” a házba:  a pihenő galéria, a kuckós dolgozószobám a kavicsaimnak, vendégszoba, gardrób.”

A kert nem nagy, de jól „élhető”. Van egy hatalmas déli fekvésű teraszunk, és a hátsókertben egy vadszőlővel befuttatott, eldugott kis pihenő.

Fotó: Harmath Bea, Színgaléria

Szép napot: Anikó