inspiráció,  kirándulás

Sajtkészítés, tyúk-lízing, alpakák: kukkants be a Baráthegyi Majorság életébe

Értékteremtés egy szociális farmon.

A tavaszi nap még csak langyosan süti a hegyoldalt. Egy takaros, aprócska ólban tyúkok kapirgálnak, mellettük a raklapon virágpalánták várják, hogy az ágyásba kerüljenek. Távolabb egy gyerekarcú férfi lapátol, arcát időnként a napsütésnek fordítja. Bár nem ismer bennünket, mégis nagy bizalommal mosolyog ránk.

Bent a házban is mindenki tesz-vesz, mindenkinek megvan a maga feladata.

Egy különleges szociális farmon járunk, ahol elsősorban autista, és értelmileg akadályozott fiatalok élnek és dolgoznak.

Miskolcon, a Baráthegyi Majorságban Jakubinyi László kalauzol végig bennünket, aki a farmot is üzemeltető Szimbiózis Alapítvány létrehozója, elnöke, emellett intézményvezető és projektmenedzser egyszerre, bár ő  viccesen inkább úgy fogalmaz, hogy „ezt én gründoltam össze”.

Az 1999-ben létrehozott alapítvány sokféle módon támogatja a sérülteket nevelő családokat, van, akinek a szállításban nyújtanak segítséget, másoknak speciális táborokkal, nappali ellátással segítenek. Emellett fontos tevékenységük, hogy a felnőtt fogyatékkal élőket hozzásegítsék a minőségi és tartalmas önálló élethez: foglalkoztatással, képzésekkel, lakhatással.

Nagy szükség van ezekre az otthonokra, hiszen sok állami intézményben elképesztő körülmények között élnek a fogyatékos emberek.

Bár László Erdélyből jött és a kommunista Romániában már sok mindent látott, de még mindig vannak  olyan helyzetek, amik meglepik őt: találkozott lakattal, lánccal lekötött autistákkal, de járt olyan intézményben is, ahol a dolgozók saját kilinccsel nyitották-zárták a szobákat, ezzel megakadályozva, hogy a sérültek kijöjjenek a kilincsek nélküli ajtókon.


„Nagyon sok helyen a falból pisiszag árad.  Sajnos, itt tartunk, akkor is, ha nem beszélünk róla.”


Miközben László az alapítványról beszél, egy világtalan házaspár érkezik haza a kis fürdővel ellátott szobájába: munkából jönnek éppen.

Az itt található egyik lakóotthonban 28, az újonnan elkészült Fűzfás házban 12  felnőttkorú gondozott él. Az otthonok részben hitelből, részben adományokból épültek: van, aki a téglát adta, más a csempéket, ajtókat.

Lassan nekiindulunk, hogy megnézzük a gazdaságot is: utunk a fóliasátor és a kút mellett vezet el: a folyamatosan fejlődő öko-parkban szélkerék húzza fel a vizet a kútból. Az üvegházat éppen nem tudják használni, az erős szélviharok megtépázták az üvegfalakat.

Benézünk a régi pincébe is, ahol csiperkegombát termesztenek, mellette az asztalosüzem, valamint egy fapellet- és brikettgyártó kisüzem. Az itt előállított fűtőanyaggal részben ki tudják váltani a majorság gázfűtését, és kis mennyiségben eladásra is tudnak termelni.

Bedolgozást, összeszerelést is vállalnak, az egyik kis üzemben gyengénlátók, mozgáskorlátozottak végeznek összeszerelést: itt dolgozik a házaspár is, akikkel az előbb összefutottunk.

A munkát egy egykori óvónő irányítja, autóipari beszállítók, szigorú szabályokkal, elvárt minőséggel és mennyiséggel. Átlagban napi 20000 kapcsoló a norma, ennyit szükséges összepattintaniuk, és ha a vállalást nem teljesítik, kötbért kell fizetniük.

„Tavaly kétszer volt olyan, hogy elmaradt az elvárt mennyiség, így aztán éjszaka mindenki bejött, és dolgozott, hogy kész legyünk az összes darabbal.” – mesélte László.


Az itt folyó munkákra alapvetően jellemző, hogy piaci alapon működnek, igyekeznek például olyan termékeket előállítani, amit a minősége miatt vesznek meg, és nem azért, mert fogyatékosok készítették. Értékteremtés: ennek a szónak itt sokféle jelentése van.

A sajtüzemet is meglátogattuk.

Ennek megfelelően sokféle tevékenység, munka folyik itt, hogy mindenki megtalálja azt, amiben ő is jó lehet: a korábban említettek mellett állatokat tartanak, sajtokat készítenek, szappant, lekvárt főznek, lábtörlőket szőnek, papírt merítenek. Van még egy kis erdőjük, kaszálójuk, az állatokkal is mindig van munka, szóval az 5 hektáron akad tennivaló rendesen.

A majorság konyháján nemcsak a majorság lakóinak főznek, ebédfutár szolgáltatásuk is van, ami szintén piaci alapon működik.

Hamarosan indul a tyúk-lízing, ami lehetőséget biztosít bárkinek, hogy kibérelje a „tyúkok szolgáltatásait”, azaz előre lefoglalja a megtojt tojásokat.

Az alapítvány kézműves termékcsaládja a Baráthegyi kincsestár nevet kapta, én az almalekvárt kóstoltam már és a levendulás kecsketejes szappant használtam, mindkettő kitűnő termék.

Ezeket vásárokon értékesítik, illetve az alapítvány weboldalán lehet jelezni a vásárlási szándékot. Az egyes vásárok után a készítők izgatottan érdeklődnek, hogy az általuk készített termék megvette-e valaki és nagyon büszkék rá, ha kelendő volt a portékájuk.


„A fogyatékossággal élők,- különös tekintettel az értelmileg akadályoztatottakra és az autizmussal élőkre- képesek értékteremtő munkával hasznos tagjaivá válni a társadalomnak. ”


A majorságban dolgozók mintegy 85%-a megváltozott munkaképességű, az autisták mellett siket és nagyothalló, gyengénlátó,  értelmileg akadályozott, és kerekesszékes munkatársuk is van.

Munka után az itt lakókat saját fürdőszobás lakrész várja,  a szobák berendezése, színvilága tükrözi a személyiségüket, napi rutinjuk elvégzését képes-feliratos ábrák segítik.  Sokfélék ők is, ahogyan az egészséges társaik, Marci szenvedélye például a villamos makettek készítése, ezzel lehet őt motiválni is.

Éva nem beszélő, hallássérült autista, akinek az a szokása, hogy az asztalon  lévő holmikat a kukába dobja, emiatt nem szívesen látott vendég az autistatársak szobáiban: ki is van írva az ajtókra, hogy Éva ne gyere be.

Miközben felfelé kaptatunk a  vasúti talpfákkal kirakott hegyoldalban, hogy megnézzük az állatokat és várat, László elmeséli, hogy akiket csak tudnak, igyekeznek külső munkáltatókhoz is kiközvetíteni: a miskolci Auchan-ban 5 éve dolgozik egy értelmi fogyatékos, aki a kenyeret szeleteli, de van olyan autista, aki a McDonald’s-ban süti a  krumplit.

László és csapata tele van ötletekkel, keresik a megoldások, lehetőségeket, ugyanakkor sokszor agyonnyomja őket a bürokrácia, a nem gyakorlatias jogszabályi környezet, és már elérte őket is a szakemberhiány.

Arról is beszél, hogy bár jelenleg támogatásokból, pályázatokból, hitelből tartják fenn magukat, a hosszútávú cél az önfenntartás, az, hogy a szociális farm önellátóan tudjon működni.

Ezt a célt szolgálja a turisztikai szolgáltatások bővítése is, jelenleg egy panziót építenek, amit főszezonban szeretnének kiadni, az év további szakaszában pedig fogyatékosokat nevelő családok üdülését szolgálná, ingyen.

„Tavaly egy anyuka és gyermeke szállt meg nálunk: még sohasem voltak sehol pihenni, eddig még az otthonukon kívül sehol sem aludtak. Sajnos, sokaknál valóságos az a kérdés, hogy gyógyszerre, vagy buszjegyre költsenek. Nekik óriási lehetőség, hogy itt kipihenhetik magukat.”

A hegytetőre érve nagy meglepetés fogadott bennünket: a Diósgyőri vár kicsinyített mása tárult elénk, a Diósgyőri játéktár, igazi vizesárokkal, kápolnával. És telis-tele régi eszközökkel, szerszámokkal, melyek még működőképesek és használhatók és amelyeket foglalkozások keretében ki is lehet  próbálni.

Nekem az áfonyabokor-fésű volt a kedvencem, ezzel egyszerre lehet sok áfonyát szüretelni. Nem tudom, ez homoktövisre is működne-e, de ha igen, be kell szereznem egy ilyet.

A nap egyik csúcspontja az állatok simogatása és csodálása volt. Különösen a 2 vicces frizurájú alpaka nyerte el a tetszésünket.

Cleopátra és Pumukli rendkívül barátságos, puha gyapjas jószág,  már azzal jókedvre derítenek, ahogyan rád néznek. Egyébként terápiás állatok, ahogyan a lovak is, de van itt nyuszi, szamár, színes baromfiudvar és kecske is.

Élményterápia

A jó hír az, hogy a majorság vendégeket is fogad, így akár Pumuklit és Cleopátrát  is meg lehet látogatni, például az alábbi programok keretében:

  • Egy napos osztálykirándulás- „farm”program (lovaglás, kalandpark, íjászat, krumpli lángos készítés, állatsimogatás)
  • 3-5 napos erdei iskolás szolgáltatás („Történelmi időutazás a Bükk hegységben”)
  • Élő történelemórák („Őseink nyomában” – élet a jurtában)
  • Farmos szülinapok
  • Falusi vendégasztal
  • Nyári napközis táborok

De szokott lenni vajköpülés, szappanöntés, sajtkészítés, mézeskalács sütés is. A  programokban az otthon lakói, a majorságban dolgozón fiatalok is részt vesznek, közülük mindenki azt csinálja, aminek a hétköznapokban is mestere.

„Tavalyi tapasztalatunk: az egyik iskolai osztályban a tanító néni előzetesen felkészítette a gyerekeket, hogy fogyatékosokkal is fognak találkozni. Két hét múlva írt a tanító néni, hogy a gyerekek azt mondták, hogy „nem is voltak ott fogyatékosok”. Szerintünk ez az igazi integráció, amikor ezt már észre sem veszik... ” -meséli László.

Az alapítvány Facebook oldalát itt találod.

Az alapítvány weboldala itt.

Szép napot!

Fotók: a bejegyzés SAJÁT© fotókat tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük