19 ingyenesen letölthető naptár 2019-re
Design naptárak ingyen, 2019-re. Egy szép naptár nemcsak praktikus, hanem a lakás dísze is lehet. Az idei válogatásba is sokféle naptrárat gyűjtöttem, színeset, egyszerűt, színezhetőt, minimalistát. Mindegyik egyedi, mindegyik másért tetszik, én a minimalista verziót szoktam használni, nekem ez a…
Így tisztítsd ki hóval a szőnyeget!
Környezetbarát tisztítás, ahogy nagyanyáink is csinálták. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a frissen lehullott hó 2 dologra alkalmas – persze a hóember építésen és a hógolyózáson, szánkózáson kívül. Fortepan, Erky-Nagy Tibor Ha ez az első hó a télen, akkor sürgősen meg kell…
Egész pofás lett az előszobánk
És mindenképpen rendezettebb, mint korábban. A mi előszobánk az a tipikus csőszerű folyosó, hosszú és keskeny, ami tele van ajtókkal, nevezetesen 7 ajtó nyílik innen, vagy ide, szóval nincs olyan fal, ahol ne lenne belőle. Ebből következik, hogy nem sok…
Mézeskalács házikók a Patóhegyen: varázslatos borházfalu a Zalai dombságon
Mesebeli helyek márpedig léteznek. Az őszi szünetben határoztuk el, hogy megnézzük az ország nyugati szegletét, nagyokat kirándulunk majd az Őrségben a gyerekekkel. El is kezdtünk szállást keresni, amikor rátaláltunk a Göcsej és az Őrség lábánál egy kis borházfalura 6 mézeskalács…
Bűbájos síküveg dekorációk a téli ünnepekre, egyszerűen
Élő adventi naptárak, üvegre rajzolt karácsonyi dekorok. Percek alatt elkészíthetők, ráadásul még nem is kerülnek sokba. A síküvegre: ablakra, ajtóüvegre, vagy üveges fényképkeretbe két egyszerű módon készíthetünk dekorációt, amibe akár a gyerekeket is bevonhatjuk: használhatunk papírsablonokat (hópelyheket, hóember, tündér, rénszarvas…
Így lehet igazán kuckós a hálószobád
8 tipp az otthonos hálószobáért. Télen, a havazós reggeleken, a ködös hidegben, vagy a fagyban akkor érzem magam otthon, ha együtt lehetünk a férjemmel és a gyerekekkel, meleg van a lakásban, amiért nagyon hálás vagyok, a radiátoron száríthatok némi narancshéjat,…
600 féle kiszúróformával készíti mézeskalács-csodáit a magyar édesanya
Mesterművek kerülnek ki a kezei alól. Nagyon szeretjük a mézeskalácsot, különösen a kisfiam kedvence ez a süti, adventi időszakban mindig sütünk belőle, de nálunk minden évszakban előkerül a mézes recept. Díszíteni nem szoktuk, csak a mézeskalács házikót, amit szintén minden…
Csehszlovák faház az erdő szélén
Páratlan kilátás nyílik a Dunakanyar legszebb szegletére a bájos vendégházból. A 40 négyzetméteres faházat eredetileg külföldi rokonaik közeli elszállásolásának megoldása miatt vásárolták Annáék, de ezzel párhuzamosan jött a Kerge Mókus Vendégház megnyitásának ötlete is. Az már csak hab volt a tortán,…
Egy szelet Toszkána Kisgörbőn: egy 140 éves parasztház megújulása
Varázslatos hely, a mesék és legendák világa: dombok és völgyek, madárdal, mókusok, tiszta forrásvíz, szépség, és egy szerelmi legenda, ez mind Kisgörbő és a Vadleány Udvarház. Ennek a régi háznak lelke van. Legújabbkori története is mesébe illő: egyszer volt, hol nem…
Így készíts stílusos virágállványt fából!
Egyszerűen készíthető, egyedileg méretezhető, mutatós. Meséltem már nektek korábban arról, hogy a kisvárosunk egyetlen műemlék jellegű épületében van a lakásunk, ami igazi kézműves munka, nincs két egyforma lakás benne, na és derékszögeket sem nagyon találunk. De pontosan ez az egyediség,…









