család,  gyerek,  recept

Céklachips házilag

Egészséges nasi (nemcsak) gyerekeknek.

Megmondom őszintén, hogy korábban  a céklasavanyúságon kívül  nemigen ettünk céklát itthon. Valahogy nem ízlett, vagy nem tudtuk, hogyan készítsük el jól.

A barátnőm volt az, akinél isteni facsart levekben megszerettük, olyannyira, hogy már mi is készítünk ilyeneket. A vörös démon a gyerekek kedvence lett: és ebben már ők sem bánták a céklát. Olyannyira, hogy még a házi gumicukorba is belekerülhetett.

Így aztán felbátorodtam, és egy újabb verzióban került az asztalra a vörös zöldség: chips formában.

Nagyon reménykedtem benne, hogy a gyerekek nem fogják azonnal menekülőre, ha meghallják, mit készítettem, de azért óvatos volt voltam és uborkaszeletelőn lereszeltem néhány krumplit is a cékla mellett.

A bizalmatlan „mi ez” kérdésükre pedig lazán válaszoltam, hogy chips, ami varázsszónak bizonyult, mert nemcsak megkóstolták, de meg is ették mind egy szálig. És még a férjemnek is ízlett.

Hála az égnek, még egy olyan étel, amit az egész család megeszik.

Hozzávalók:

3-4 db cékla (a kisebbeket könnyebb)

kb. 1-3 ek olívaolaj

bármilyen fűszer, amit szeret a család (nálunk kis bors, rozmaring)

A sütését kétféleképpen próbáltam: egyrészt sütőben, másrészt Fördős Zé receptje alapján is. Mindkettő nagyon finom, a Zé- féle verzió kicsit olajosabb, de kevésbé ég oda a cékla (legalábbis nekem), és a sütős rész nélkül is működik.

Szóval az első verzióban uborkagyalun lereszeltem a céklát, majd sütőpapíros tepsibe tettem szorosan egymás mellé, de úgy, hogy azért ne érjenek össze a céklák. Egy ecset segítségével mindegyiket megolajoztam, majd megszórtam fűszerekkel.

Kb. 180-190 fokos sütőbe tettem, és megsütöttem.  Kb. 10-15 perc alatt készült el, közben meg kell forgatni, és eléggé résen kell lenni, hogy ne égjen oda a cékla. A kisebbek hamarabb megsülnek, ezeket ki kell szedegetni.

A sütőtepsiben hagyva kell kihűteni, így lesz ropogós.

A második verzió szerint olajban sütöttem ki a céklakarikákat, nekem már így is ropogósak lettek, nem kellett még sütőbe is betenni. A pontos leírást a videóban találod.

Ennek a chipsnek csak egy baja van: nagyon hamar elfogy.

Mivel van elektromos aszalóm, kipróbálok majd egy ilyen verziót is a cékla szárítására.

CÉKLA ezekben is:

Egészséges gumicukor házilag, vitaminokkal?

Napsugár a poharadban

Szép napot!

A bejegyzés SAJÁT képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük