10 ingyen letölthető naptár 2018-ra
Design naptárak ingyen. Hogy jól induljon 2018 is. Immáron hagyomány, hogy így év vége táján megmutatom a kedvenc naptáraimat, melyek a képekre kattintva ingyenesen letölthetőek az eredeti oldalakról. Mindegyik más miatt tetszik, egyszerűen gyönyörűek. Egy szép naptár nemcsak praktikus, de…
Te mit hoznál ki belőle?
Adventi koszorú készítő verseny a Cafeblogon. Eredményhirdetés. Nemrégiben a Cafeblog kitalálta, hogy versenyre hívja partner-ügynökségeit: nem is akármilyenre, adventi koszorút kellett készíteniük, amihez kaptak egy alapcsomagot. Ragasztópisztolyokat elő, koszorúalapot rajthoz állítani, kezdődhet a verseny. Én pedig azt a megtisztelő lehetőséget,…
Lélegzetelállító fotókon a debreceni advent
Az idei advent Debrecenben nagyon menő. Nálunk az adventhez hozzátartozik, hogy sétálunk a kivilágított kisvárosunkban, vagy elmegyünk egy-egy nagyobb adventi vásárba. Iszunk egy forró csokit, – ezt leginkább a kiskorúak és a vezető beosztásúak szokták választani – vagy forralt bort…
Lélekmelengető adventi készülődés a 3. b-ben
A szekszárdi harmadikosok az inspiratív környezetben, kreatívan készülnek a karácsonyra. Patrícia munkáit már korábban is mutattam, az alkot az olvasó sorozatban, most az iskolai osztálytermük dekorációját mutatom, melyet az adventre készített a gyerekeknek a kolléganőjével. „Az előző hetekben nagyon sokat dolgoztam az…
Tanácstalan vagy a karácsonyi ajándékot illetően? Íme 5+1 magával ragadó ötlet
Mutatok 5 olyan különleges ötletet, amik közül bármelyiket választod, biztosan nagy örömöt okozol. Juditu: DEKOR.ÁLOM Juditu munkáival a tévében találkoztam először, és már akkor nagyon szimpatikus volt precízsége, lakberendezési stílusa, ötletessége. Aztán néhány év múlva megismertem a blogok világát, és hamarosan…
Túlsúlyos a gyerekem, mit tegyek?
Jó húsban van, a kis vasgyúró. Vélekednek sokan a gyerekkori elhízásról. Holott a túlsúly a gyerekeknél is komoly problémát jelenthet. Erről és a megoldásokról beszélgettünk Dr Pető Gabi gyermekorvossal. Manapság minden ötödik gyerek túlsúlyos. Valahogy a magyaroknál a szeretet és az evés…
5 hétköznapi hagyomány, ami örömet okoz a családunkban
Közös hagyományokra szükség van, hiszen olyan dolgok ezek, amiket sohasem felejtünk el, amik elkísérnek minket az életünk végéig. A hagyományok biztos pontot, kapaszkodót, nyugalmat jelentek a gyerekeknek, ami különösen fontos ebben a kelekótya világban, ahol globálisan az ünnepeink, közös hagyományaink is kicsit…
Egész évben használhatod az IKEA új, 2017-es téli kollekcióját
Élvezd az ünnepet. Egész évben. Tegnap délelőtt a hideggel együtt megérkezett az IKEA áruházakba az új ünnepi kollekció, valamint bemutatásra került az YPPERLIG sorozat, a HAY-jel közös designtermék is. Mindezt egy karácsonyi hangulatú reggelivel egybekötött sajtótájékoztató keretében volt alkalmam megtekinteni, a soroksári IKEA-ban. Fahéjas…
A kályha melege
A ház lelke ott van, ahol a tűz ég. A gyönyörű kályhák felmelegítik a lelket is. Nagyon fázós vagyok. Már a kicsit hűvösebb időben is átfagynak a lábaim, kezeim és alig várom, hogy a meleg szobába érjek. Az otthon melegébe. De melegből…
Reformszuvenírek a láthatáron: tányérfrizbi, nád szívószál, kürtőskalács ragszalag
Új, eszméletlenül kreatív terméksorozat, ha valami budapesti ajándéktárgyra vágynál. Gellért fürdős zuhanyfüggöny Sátor Dénes neve nem ismeretlen azok számára, akik a hazai designt és a kreatív ötleteket figyelemmel kísérik, hiszen az ő nevéhez fűződik az EggMap, a jópofa tojástérkép ötlete is.…









