Programajánló: családi szabadulós játék
Az igazi hungarikumként emlegetett szabadulós játék 2011-ben jelent meg először Budapesten. Az ötlet számítógépes játékok formájában már létezett, de az offline játékok innen terjedtek el és igen népszerűek, elsősorban a turisták körében. Be kell vallanom, hogy eddig valahogy elkerülték a…
Adventi üzenet
Vannak olyan barátságok, melyek örökök, és amelyek hosszú idő eltelte után is úgy folytatódnak, mintha csak előző nap beszéltünk volna, mintha nem teltek volna el évek közben, amik talán fel sem tűnnének, ha a kis pólyás gyerekből azóta nem lenne…
Hogyan rajzolj állatot… újra
Akinek kisgyereke van, az tudja, hogy egy anyának két dolgot mindenképpen újra kell tanulnia: az egyik az éneklés, a másik a rajzolás – kivéve persze, ha profi grafikusról, vagy olyan anyukáról van szó, akiben benne van az X, mármint a…
15 kreatív adventi naptár
Az adventi naptárat a legenda szerint egy édesanya találta ki, akinek türelmetlen kisfia minden este megkérdezte, mennyit kell még aludnia karácsonyig. A leleményes anya kartonlapba 24 ablakot vágott, melyek mindegyikébe apró édességet tett, így megkönnyítve a várakozást. Mikor a fiú…
Zabpelyhes fürdőbatyu sk.
Mindenkinek jár egy kényeztetés: egy kis gyógynövény, egy kis illat és egy jó forró fürdő egy nehéz nap után. A kulcsszó: fürdőbatyu, melyet egyszerűen elkészíthetsz és kiváló ajándék is. Hozzávalók: Egy darabka textil (10*10 cm), madzag natúr zabpehely szárított gyógynövények,…
Svéd húsgolyó áfonyával, főtt burgonyával
Ezt ki kell próbálnod, mert isteni finom! Ezzel a recepttel az IKEA karácsonyi sajtótájékoztatóján találkoztam, melyet idén a Gastropolis Főzőiskola & Gourmet Klubban tartottak, ahol az IKEA karácsonyi kollekciója mellett, igazi karácsonyi hangulatban, megismerkedhettünk néhány svéd karácsonyi étellel, többek között…
5+2 kreatív ötlet sütikhez
A házi kekszek a legfinomabbak, és hogy a legkreatívabbak is legyenek, íme néhány ötlet. Ajándéknak is szuperek! Gyurmázáshoz használtuk már ezt a technikát, de a sütiknek is nagyon jól áll a csipkeminta: Karácsonyi ajándék egy kis vaníliás, kakaós finomság: Ne…
Mennyei és egyszerű: kefíres bögrés palacsinta
Könnyed, puha, kefires palacsinta, amiből nem lehet eleget sütni. Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk palacsintás királyok laknak, akik mindig, minden mennyiségben meg tudják enni a palacsintát. Van egy alapreceptem a Horváth Rozi szakácskönyvéből, amit szívesen sütök, de…
Csillogó karácsonyfadíszek házi gyurmából
Egyszerű, olcsó és csodás díszek házilag porcelángyurmából. Gyerekekkel is készíthető. Rendszeres olvasóim tudják, hogy imádom ezt a gyurmát, az én csillogó menyasszonyomat, amiből bárki csodás díszeket alkothat. Nem kell hozzá más, mint kukoricakeményítő, szódabikarbóna és víz, és ha elkészült a…
Így lesz menő a gyerekpóló
Ötletes technikák, amivel az egyszerű, unalmas pólóból egyedi felső lesz. Minden évszakváltáskor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy bizony a gyerekek nőnek, így aztán vehetünk nekik új nadrágot, cipőt, zoknit, kabátot, trikót, pólót. Persze igyekszünk jót venni olcsón, így az egységcsomagban…









