
A bűvös hetes: változások és egyensúly
Találd meg az egyensúlyod.
Az utóbbi időben kicsit kevesebbet jelentkeztem, a január egy ideje a lassulás időszaka nálam, lehet azért, mert korábbi munkámban ez egy nagyon húzós, túlórázós időszak volt, szinte minden átmenet nélkül a karácsony és szilveszter után.
Aztán az is igaz, hogy kicsit tele lettem az online világgal, kicsit túladagoltam magam belőle.
Az ember változik, 7 évente minden sejtünk kicserélődik, a blog pedig elérte a bűvös hetedik évét. Minden 7 év egy fejlődési egység is, melyben változnak a hangsúlyok, ahogyan a személyiségemben is.
Ezentúl még inkább az egyszerűség felé fordulok, folytatom a szelektálást és kevesebb tárggyal veszem körül magam. A természet, a természetesség még nagyobb hangsúlyt kap, és igyekszem nem hajszolni a tökéletességet.
Talán ez utóbbi lesz a legnehezebb és az, hogy kizárjam az online zajt, és csak azokat a dolgokat engedjem magamhoz, ami épít, amit fontosnak tartok.
Emellett szeretném még jobban kiemelni a környezettudatosságot, ami a blogon eddig is megjelent, de nem hangsúlyosan felcímkézve: bár továbbra is azt gondolom, hogy ezt napról napra, sok apró-nagyobb lépéssel, tudatosan és életmódszerűen érdemes művelni.
Korábban ilyenkor már a tavasz után sóvárogtam, de most igyekszem megélni a csendes örömökkel tarkított téli napokat is. Megállni és szemlélni.
Idén januárban nálunk szinte folyamatosan hó, hódara, zúzmara borítja a tájat, ami csodássá varázsolja a tájat.
Utáljuk a telet?
A tél különösen alkalmas arra, hogy elmélkedjünk az élet dolgairól, hogy rendet rakjunk az életünkben, gondolatainkban, és a környezetünkben is.
Ilyenkor jó, ha megtanulunk valami újat, valamit, amire régóta vágytunk.
A hagyományos kínai orvoslás azt mondja, télen sose fogyókúrázzunk, ilyenkor tartalmas, meleg ételekre van szükségünk- persze ezek is lehetnek egészségesek-, hogy a szervezetünk helyreállítsa az egyensúlyt, és meg tudjunk küzdeni a külső hideggel.
Az egyik legfontosabb dolog, amit vegyészként megtanultam, az egyensúlyról szól.
Arról, hogy minden egyensúlyra törekszik, és ha egy egyensúlyi állapotot megzavarunk, akkor olyan folyamatok indulnak, hogy új egyensúly jöjjön létre.
És ez igaz a testi és lelki egészségünkre, a környezetünkre is.
A legjobb, ha mindig megtaláljuk az egyensúlyunkat.
A tél most ebben segít nekem.
Szép napot!
Fotók: saját ©.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.