
Önként vállalt kényelmetlenség?
2 esemény, mely kicsit máshogy közelít a környezettudatossághoz.
Azt hiszem, környezettudatosság szempontjából szerencsés időben és helyen születtem, bár az akkor inkább egy tipikus kisvárosi élet volt, olyan kisvárosé, ahol még gazdálkodtak az emberek: voltak gyümölcsfák, veteményes a kertben és tartottak jószágokat is.
Én ugyanis még abban az időben születtem, és voltam gyerek, amikor szinte mindenkinek kapszulagardróbja volt, bár még akkor nem így hívták, a ruhákat megjavították, ha elszakadt, a zoknikat megstoppolták, és a jobb (és kevésbé jó) darabokat egyik gyerek hordta a másik után.
Photo by Elijah O’Donnell on Unsplash
Az esővizet összegyűjtöttük, és azzal locsoltunk, a csirkék összeszedték a kukacokat, így nem kellett permetezni a cseresznyét, a konyhai és kerti hulladékok a kert végébe a trágyadombra kerültek, ezt ma komposztálásnak hívjuk.
Mondhatnám, hogy mennyire környezettudatosak voltunk, de ez nem volt így kimondva sosem, egyszerűen nem sok mindent lehetett kapni, nem volt sok pénzünk sem, így a szüleim abból gazdálkodtak, ami volt.
Emellett ők még az egyszerű vidéki életet tanulták meg gyerekként, azt, ami sokkal nagyobb harmóniában van a természettel, így ezeket az értékeket adták tovább nekünk.
Photo by Nick Schreger on Unsplash
Nagyon furcsa, hogy néhány tíz év alatt mennyit változott itthon is a világ.
Sorra jönnek az aggasztó és sokkoló hírek, a bőrünkön érezzük a klímaváltozást, és a környezettudatos életvitel egyre népszerűbb.
Ugyanakkor nem mindegy, hogy valakit külső vagy belső motiváció vezet, hogy belekezdjen egy olyan életmódba, ami például lemondásokkal (is) jár.
A személyes indíttatást jobban magunkénak érezzük.
Ez az alapja annak a felhívásnak is, amit a Szimplant szervezett: klímatüntetés a közösségi oldalon címmel.
Az eseményről további információkat itt találsz.
„A FÖLD órája és a FÖLD napja között cseréld le Te is a profilképedet egy általad készített természetfotóra!” – szól a felhívás.
Az eseményről Bajzák Annát, a felhívás értelmi szerzőjét kérdeztem:
Miért ezt a formát választottátok, hogy felhívjátok a figyelmet a környezetvédelemre?
Ez a gesztus egyszerű jelképe lehet annak, hogy helyet adunk életünkben a természetnek. A fotó kiválasztása pedig rövidebb-hosszabb ideig elgondolkodtathat minket, hogy mennyi mindent szeretünk a közvetlen vagy tágabb környezetünkben.
Mi a kampány fő üzenete?
Rengeteg hír, mém és megmozdulás foglalkozik most azzal, hogy mit kell változtatnunk a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, de talán elfeledkezünk arról, hogy belső motivációt találjunk.
Pedig ahhoz, hogy fenntartható legyen az életmódunk környezettudatosabbá alakítása, a személyes érdekeinket is tudatosítanunk kell. Ahhoz, hogy megbecsüljük a természetet, értékelnünk kell.
Nem szabad, hogy csak a megvonást, átmeneti komfortcsökkenést társítsuk a Föld megóvásához, nem szabad, hogy a természetre haragudjunk azért, mert a hétköznapjainkat kisebb-nagyobb mértékben átsrukturáljuk.
A fő üzenet arra szeretne rámutatni, hogy ápoljuk magunkban, miért szeretjük a természetet, ébren tartsuk azt a hálát, amit egy-egy természeti élmény, jelenség vált ki.
Photo by Ray Hennessy on Unsplash
Milyen eredményre számítotok, mi ennek a megmozdulásnak a haszna?
A kampányainkat sose számokban és határidőkben mérjük, így az is öröm, ha idén csak pár ember csatlakozik. Lassú víz partot mos. Ebben hiszünk.
A haszon, ha elindul a sokkoló, klímaszorongást okozó, de sokszor ugyanúgy profitközpontú híráradat mellett egy olyan nézőpont, ami belső átrendeződést eredményez. Arra célzok ezzel, hogy nem riogató adatok és meghozott vagy nem meghozott törvények miatt kell váltanunk, hanem a motivációt belül kell felfedeznünk.
A Facebook-on és az Instán is folyik ez a kampány?
A profilképcsere a Facebook-on zajlik. Egy debreceni csatlakozó, Lili készített hozzá „keretet” is, amit szintén be lehet állítani. Az #értükváltok és #bolygókapitánya hashtagek használata pedig az Instán is folyik olyan fotók alatt, amik a természetszeretetre vonatkoznak. Ezt szeretnénk a Föld Napja után is folytatni.
Photo by Jenelle Hayes on Unsplash
Úgy tűnik, a Szimplanton kialakult egy környezettudatos/felelős növénytartás szekció, sokféle programmal, kampánnyal. Mesélj ezekről, milyen állandó programok vannak, mik a terveitek?
Állandó programjaink a növény-örökbefogadások, csere-berék és a kalandos kvízek lettek, ahol titkosírásokat fejthetnek meg a helyes válaszok segítségével a résztvevők.
Fantasztikusan nagy volt az érdeklődés a magbörzéinken, így most palántacserével folytatjuk a börzét -alkalmazkodva az aktuális, balkonkerti teendőkhöz.
Vissza-visszatérő partnerként a PlantTogether és a Magház biztosítja a tanácsadást, de további közösségekkel is kapcsolatban vagyunk. Jelenleg a május 11-ei Madarak és Fák Napját szervezzük.
A környezettudatossághoz kapcsolódóan szeretnék bemutatni egy másik eseményt is: Indul az I. Upcycling Napok! Ez egy új, egyedülálló kezdeményezés az upcycling design népszerűsítéséért.
Az eseményről további információkat itt találsz.
Bár a továbbhasznosítás (upcycling) témája nem új, még mindig számtalan lehetőséggel kecsegtet. Ezért fogott össze két magyar upcycling márka, az Ursuslupus és a nusenka tervezője, hogy egyfajta küldetésként az „upcycling divat” koncepcióját minél nagyobb közönségnek bemutassák: idén először kísérleti jelleggel, de nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal elindították az I. Upcycling Napokat.
Design hulladékból
A különleges esemény egyik célja, hogy a környezettudatosságra már most érzékeny embereknek is lehessen egy ünnepe, amikor kedvezményesebben vásárolhatnak fenntartható termékeket. A másik cél, hogy a kedvezményekkel azokat is a zero waste életmód irányába tereljék, akik még csak kacérkodnak a gondolattal.
A hazai upcycling tervezők összeszervezésének harmadik célja pedig az, hogy megmutassák: a feleslegessé vált anyagokból és hulladékokból, úgy mint kávékapszulák, gumimatracok, műanyag flakonok, számítógép alkatrészek, régi ruhadarabok stb. igazán színvonalas design tárgyakat lehet tervezni.
Együtt a szemléletváltásért
Az esemény az ismeretterjesztést és a közösségépítést is zászlajára tűzte – a szervezők szeretnék minél szélesebb fogyasztói körrel megismertetni és megkedveltetni az upcycling tevékenységet, ugyanakkor az is céljuk, hogy a termékeikben eltérő, ám szemléletükben közös alkotók között kapcsolatot teremtsenek.
A márkák számára fontos, hogy minél több ember figyelmét felhívják a fenntartható divatra, ezért a szervezők által meghívott vendégtervezők a design széles skáláján helyezkedve alkotnak, a környezettudatos és hulladékcsökkentési szemléletmódot egy pillanatra sem feledve.
Az I. Upcycling Napokon ezért eddig több, mint 23 magyar tervező online letölthető kuponkedvezményekkel készül, amely kedvezményeket majd a webshopos vagy offline vásárláskor vagy worshop részvételkor lehet felhasználni az Upcycling Napok ideje alatt, április 22. és május 1. között online és offline térben egyaránt.
Szép napot!