Tanulj a zöldségekről kreatívan
Tanuljunk szemléletesen, kreatívan a zöldségekről. Kislányom negyedikes, és környezetismeretből éppen a zöldségekről tanulnak, csakhogy megbetegedett, így együtt dolgoztuk fel az anyagot. És ha már így alakult, elkészítettük a mi kis zöldségeskertünket. Elkészítés közben beszélgetünk a készített növényekről, melyik részét fogyasztjuk,…
5 perces DIY: Pompon röptető
Pillanatok alatt elkészül, de órákig képesek játszani vele a gyerekek. Filléres ötlet, jó esőben, hidegben, buliban. Kell ennél több? Hozzávalók: papírpohár lufi (nagy) pompon, nemezgolyó, pingponglabda A pohár alját vágjuk ki, a lufi száját kössük be, majd a tetejét vágjuk…
5+1 házilag készíthető pihe-puha szőnyeg
Nincs mese, eljött a hideg hónapok időszaka, amikor az ember nagyon vágyik egy kis melegségre, mondjuk egy pihe-puha kis szőnyegre, amire jó lekucorodni, ágyból kilépni és még a szoba hangulatát is feldobja. És ami még szuper, mind házilag készül, régi…
5 perces DIY: mécses
Avagy, ami közös Kevin Costner-ben és bennem. 🙂 Már ha hinni lehet a reklámoknak. 🙂 Ez bizony nem más, hogy mindketten szeretjük az olajos tonhalat, azt a bizonyosat. Én az olcsóbb verziókat is, illetve azt a típust leginkább akkor, mikor…
Filléres dekoráció: rózsacsokor őszi levelekből
Egyszerű, olcsó, látványos dekoráció csodálatos színekben pompázó őszi falevelekből. Ráadásul az egész egy kellemes sétával, kirándulással kezdődik, elmehetünk a közeli parkba, erdőbe, ahol összegyűjtjük a színes leveleket. Hazaérve pedig egy takaró és egy bögre forró kakaó kíséretében a kanapéra kuckózva…
Krémes sütőtökleves
A sütőtök, ahogyan nem gondolsz rá. Évekkel ezelőtt egy céges ügyben jártam Ausztriában, ahol a vendéglátónk az ebédnél helyi finomságokkal kínált bennünket, és mivel október volt, sütőtöklevessel indítottunk. Bevallom, félve kóstoltam meg a ropogós cipóban tálalt levest, melynek tetején sült…
IKEA 2015: Az otthon, ahol jól indul a nap
Amikor augusztusban az IKEA sajtótájékoztatóján az új katalógus koncepciójáról beszélgettünk, még olyan messzinek tűnt az az időszak, amikor reggelente rohanunk a suliba, oviba, ráadásul már sapkástul, sálastul, kabátostul, ami egy kisgyerekes családban nem kis tortúrát jelent. A katalógus idén a…
Velünk kukoricázz! 5+1 ötlet kukoricsacsuhéból
Mert a csuhézás még ma is divatos. A Masni és A napfény illata bemutatja: Velünk kukoricázz című, koprodukcióban készült bejegyzését! 🙂 A kukoricatörés régen nagy esemény volt, ilyenkor a jó szomszédok, rokonok együtt törték kalákában a kukoricát, majd esténként felváltva jártak…
Táncoló cseppek: varázslatos kísérlet gyerekeknek
Újabb egyszerű varázslat, otthoni alapanyagokból. Hiszen Öveges professzor óta tudjuk, a fizika, na és a kémia is lehet érdekes. 🙂 Mit tehet egy anya, ha erősen műszaki és kémiai érdeklődésű ovissal áldotta meg a sors, akit nem mellesleg a bogarak…
3+1 háziszer náthás kórságok ellen
Kezdődik lassan a náthás, hideg időszak, jó ha van néhány házi immunerősítő és bacipusztító fegyver a tarsolyunkban. Házi kakukkfű szirup Már elkészítettem a kakukkfű szirupot, és amikor a gyerekek kicsit köhögni kezdenek, akkor kapnak is mindjárt belőle naponta háromszor egy…









