
Smaragdzöld színű Tengerszem az erdő ölelésében
Most foltos szalamandrákat is láthatunk a Jósvafői Tengerszem mellett sétálva.
Nemrégiben jártunk ezen a csodás helyen, és bár Aggteleken voltunk évekkel korábban, ez a hely eddig kimaradt.

A víz színe hihetetlenül zöld, és annyira nyugtató az erdei utakon sétálva körbejárni a források által táplált patakokat, tavat, megcsodálni a gáton lecsobogó vízesést. Ez a szakasz a Fürkész-tanösvény része, ami családoknak, gyerekeknek is ajánlott, 3 km hosszúságú tanösvény.

Foltos szalamandra
Annyira szerencsénk volt, mert egy foltos szalamandrát is láttunk! A kis, esetlen mozgású kétéltűről óvatosan készítettünk fotót is.

A tavaszi felmelegedés csalogatta ki a telelőhelyükről, hogy útját egy erdei tó vagy forrás felé vegye, ahol szaporodhat majd.
A szalamandrákról régen úgy hitték, a tűzben születtek, és képesek eloltani a tüzet. Szegényeknek már az ókortól kezdve rossz hírük volt, a legmérgezőbb állatnak tartották, emiatt számos babona kötődött hozzájuk.
Később az alkimisták aranyat akartak előállítani belőlük, elszenesített példányaikhoz higanyt adva. Ma már a kis fekete-sárga szalamandra védett, természeti értéke 50 000 Ft. Feltűnő mintázata a mérgező bőrváladékra hívja fel a figyelmet. Ez az Aggteleki Nemzeti Park címerállata is.

A Tengerszem története
Maga a Jósvafői Tengerszem mesterséges kialakítású, a neve emiatt egy kicsit megtévesztő, mert a tengerszem a jég által vájt mederben felgyűlő állóvizet jelenti a magashegységekben, ez pedig nem az.

A Tengerszemet a Jósva-forrás táplálja hűs, tiszta vizével. Az 1840-es évektől kezdve a bővízű forráson egy malom működött, ekkor tó még nem volt.

Később villanytelepet építettek ide, ez látta el árammal a falut, majd a Baradla-barlang világítását biztosította. 1942-ben a forrást mesterséges úton felduzzasztották, így jött létre ez a smaragdszínű, emberi kéz alkotta tó.

A Tengerszem körül könnyű sétát tehetünk, de aki túrázni akar, az is megtalálja a számítását a vidéken. Itt sétálva igazán mesebeli volt a hangulat, mohos kövek, csobogó patakok, madárfütty kísérte utunkat.
Ez a táj annyira gyönyörű, hogy biztosan sűrűbben jövünk majd ide.

Gyakorlati információk:
A Tengerszem mellett ingyenes parkoló, a vendéglátóhelyeken fizetős WC található.
Néhány tipp, mit érdemes a környéken megnézni:
Jósvafő falu
Baradla barlang (2021.04.: Jelenleg a vírus miatt nem látogatható)
Szép napot! A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡