csináld magad,  DIY,  öko,  újrahasznosítás

Így készíts makramé táskát a jógaszőnyegednek!

Régi, kopott pólóból jógatáska. Pólófonal készítési leírással.

Első makramé alkotásomat a 80-as években készítettem a suliban, arra már nem emlékszem, hogy a napköziben, vagy valamelyik tanórán csomóztuk az egyszerű könyvjelzőt, amin mégis többféle makramé csomó volt,  csak a sárga fonalak rémlenek és az öröm, hogy milyen szépre sikeredett: ezt a könyvjelzőt évekig használtam.

Ez ugye, akkor volt, amikor a makramé reneszánszát élte, nekünk is volt otthon ilyen falidíszünk, virágtartónk dögivel, sőt, talán még cekkerünk is.

Néhány éve ismét előkerült a technika, de én már alapanyagot váltottam, és újrahasznosított pólófonalból készítettem  mindenfélét.

Most egy kis gardróbrendszerezés közben akadtam a jógamatracomra, melyet jógaoktató barátnőmtől kaptam, néhány gerincvédő jógagyakorlattal egyetemben.  És amit, be kell, hogy valljam, egy ideje már nem használtam.

Most, hogy enyhült a kánikula, arra gondoltam, fel kellene eleveníteni ezeket a gyakorlatokat, a jógamatracot pedig ki kellene tennem valahová, hogy szem előtt legyen, és figyelmeztessen rá, hogy napi néhány perc mozgás is jobb, mintha nem csinálnék semmit.

A kifüggesztéshez viszont egy jógatáska is dukál, ami nem is táska, inkább egy háló. Szóval néhány gyakorlat után nekiláttam ennek elkészítéséhez.

Első lépésben egy régi pólóból pólófonalat készítettem. Mutatom is, hogyan kell:

A nem oldalvarrott póló aljáról vágjuk le a szegélyt, majd az aljával párhuzamosan vágjuk el a pólót a hónalj alatt. Az így kapott téglalap alakot vagdossuk be, de az egyik oldalán hagyjunk kb. 1 cm-nyi részt, ezt az oldalt ne vágjuk végig.

Hajtsuk át a bevagdalt pólót és a képen látható módon vágjuk el az eddig egybefüggő részt.

Így kaphatjuk meg a leghosszabb egybefüggő pólófonalat, amit egy pólóból készíthetünk. Már csak annyi a dolgunk, hogy jó meghúzzuk a pólócsíkok végeit, aminek következtében az anyag bepöndörödik.

Most aztán jöhet a makramé tároló. Kössünk egy laza hurkot a jógamatrac köré.

Mérjük le a feltekert matrac hosszát,  kb. 3-4-szerének megfelelő hosszat mérjünk a pólófonalból, amit hajtsunk ketté. Egy-egy ilyen egységet csomózzuk a hurokra. Én 14-et csomóztam fel, vagyis így 28 szálam van.

4 szálanként készítsünk laposcsomókat, majd ha végigértünk, ismét 4 szálat csomózzunk, de az előbbiekből 2-2-t felhasználva.

Haladjunk végig a matrac teljes hosszán. Kössük össze a fonalakat, majd készítsünk fedőcsomót.

A  csomózást és a fedőcsomózást az alábbi videó mutatja.

Már csak egy pántot kell készíteni, ehhez 3 db kettéhajtott fonalra van szükség, melyet a hálóhoz fonunk.

Hozzáfonás a hálóhoz:

És már készen is vagyunk:

Szép napot!

A bejegyzés SAJÁT képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz

2 hozzászólás

  • Vera

    Szia, facebook nem enged neked üzenetet írni… visszakerestem a makramé jógaszőnyegtokot, szeretném megcsinálni pólóból. Ott írod a pólófonal készítésnél, hogy nem oldalvarrott pólóból hogyan lehet a leghosszabb fobnalat kihozni. Nekem viszont oldalvarrott selejtjeim vannak, abból hogy lehet a legjobban hosszú fonalat csinálni? Köszönöm, szeretettel: Vera

    • admin

      Szia Vera! Abból ugyanúgy, de sajnos a varrások benne lesznek, és azok kevésbé szépek. Toldásokat szoktak csinálni a pólófonalban, de úgy, hogy azok a legkevésbé látszódjanak, a végüket elvékonyítva és úgy összevarrva. Szerintem érdemesebb oldalvarrás nélkülit keresni, és ezekből az oldalvarottakból mást készíteni. Remélem, tudtam segíteni. 🙂 Szép napot: Anikó

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük