család,  gyerek,  inspiráció,  letölthető

Pixel art: játék, fejlesztés és művészet

Nemcsak gyerekeknek.

Most egy nagyon érdekes, és sokrétű fejlesztőjátékot mutatok, ami bizonyos szint felett már nem is játék, hanem művészet.

Kisiskolásként az egyik kedvenc időtöltésem a kifestők és fejlesztőkönyvek színezése, feladatainak elkészítése volt. Apukám vette ezeket a vaskos színezőket a gyárukba érkező, nyugatot is megjárt kamionosoktól: ilyeneket akkoriban nem lehetett nálunk kapni.

Bár a leírt magyarázatok nyelvét nem értettem, a mintafeladatok alapján könnyen megoldottam a rejtvényeket, logikai feladatokat. Egyik kedvencem volt az a fajta színező, ahol egy-egy kockát ( persze, tudom, négyzetet) kellett kiszínezni adott színűre, én pedig izgatottan vártam, hogy a sok színkockából végül összeálljon a kép.

Ezekkel a pixeles ábrákkal legközelebb az ősrégi számítógépes játékoknál találkoztam, aztán ezek eltűntek az életemből, egészen addig, míg a kisfiam fel nem fedezte magának a Minecraft-ot: megmondom őszintén, nem is értettem, mitől olyan különleges ez a „csúnya” játék. (És itt bocs minden rajongótól).

És itt jön a csavar, ha ez annyira tetszik neki, hogyan lehet ezt felhasználni valamiféle oktatásra. Így jutottam el a Pixel art match-ig, ennek ugyanis már szép irodalma van.

Az adott keretben való színezéssel megérthető és gyakorolható a mátrixban való gondolkodás, emellett matematikai műveletek gyakorlására is alkalmas.

A keret megrajzolása után soronként diktálhatjuk a színeket, például 4 üres, 3 sárga, 2 kék. Közben lehet izgulni és találgatni, mi lesz belőle. Ha kész, lehet műveleteket felírni: például az első sorban szereplő piros színű négyzetek oszlopszámait össze kell adni, vagy  szorzási művelet gyakorlására is jó.


Pixel képeket, melyeket felhasználhatsz, itt találsz. Én pedig készítettem egy négyzetes sablont a különböző méretű képekhez, innen letöltheted.


Ugyanezen elven vannak olyan kész színezők is, amelyekben a  négyzetekben műveletek vannak és a szín az eredménytől függ.

Itt találhatsz ilyen ingyenesen letölthető színezőket.


A Pixel art a digitális művészet egy olyan formája, amelyet egy grafikai szoftver használatával hoztak létre, ahol a képeket pixel szinten szerkesztik. Maga az elnevezés 1982-ből származik, de a koncepció már 11 évvel korábban létezett.

A Pixel Art őse a pointillizmus néven ismert festészeti irányzatban keresendő: a palettán történő színkeverést az optikai keverésssel váltották fel.


Vannak olyan művészeti technikák, amelyek nagyon hasonlóak ehhez: például bizonyos hímzések (keresztöltés), mozaikos technikák, vagy a vasalható gyöngyökből készített képek.

Ugyanezen az elven működik az a fajta dekorációs/művészeti irányzat is, amelyben buborékfóliába festéket fecskendeznek, mint Sándor Zsuzsa dekoratőr vizsgaremekén.

Szép napot!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük