
Májuskosár – ismered ezt a nagyon kedves szokást?
Májuskosarat kaptál? Lehet, hogy még idén megkérik a kezedet?
A május rögtön egy ünnepléssel kezdődik, a majális, kakasnyalóka, ringlispíl mellett megjelennek a színesen lobogó májusfák a kapuk előtt és ilyenkor ajándékoznak májuskosarat is.
Bár ez utóbbi hagyományt nem mindenki ismeri, hiszen elsősorban Észak-Magyarországon terjedt el, – a májusfa állítás mellett – és a virágokról és a szerelemről szól.
Én magam sem tudtam eredetileg erről a hagyományról- mivel nem ebben a régióban éltem-, egészen addig, míg magam nem kaptam egy csodaszép rózsaszín díszítésű virágkosarat, tele hortenziával.
Májuskosár? Mégis mi az?
A májuskosár egy gyönyörűen díszített füles virágkosár, melybe régen hortenziát tettek, és a kosár átadása a komoly kapcsolat szimbóluma volt.
A szokás az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Eleinte csak fehérrel vagy rózsaszínnel díszítették: a rózsaszín komoly kapcsolatot jelentett, a fehér pedig már a közelgő házasságot mutatta, a lány ekkor már tudta, hogy abban az évben lakodalom lesz.
Azt tudtad, hogy eredetileg a kosarat nem az udvarló vitte, hanem a „kosár vivőkkel” juttatta el a lányos házhoz május elsejét megelőző este? A kosarat általában az udvarló édesanyja, vagy valamelyik női hozzátartozója adta át a lánynak, akiket illett alaposan megvendégelni, illetve megajándékozni.
Ha az átadást nem a nőrokonok intézték, az bizony azt jelentette, hogy a mama nem fogadta el a kiszemelt lánykát, és ellenezte a kapcsolatukat.
Maga az udvarló másnap, május elsején jelent meg a lányos háznál, őt általában már ebéddel várták.
A májuskosarakat kitették az ablakba, ezzel fejezték ki a lányok az örömüket és a büszkeségüket, és jelezték a közösség felé, hogy nekik komoly kapcsolatuk van.
A májuskosár manapság
A májuskosár ajándékozás hagyománya az idővel változásokon ment át: ma már nem gond, ha a kosarat közvetlenül a fiú adja át, a kötelező hortenziát felváltották a a különböző szobanövények, orchideák, és megjelentek új színek is, melyeknek további jelentésük van.
Photo by Bundo Kim on Unsplash
Piros kosár: ez kevésbé ismert, az ifjú házasoknál szokás, és a férj lepi meg vele a feleségét.
A kék kosár egy erősebb barátság jele, a zöld kosár egy új keletű kapcsolatot szimbolizál. Van még lila, mely egy tartósabb kapcsolatra utal, és narancssárga kosár is, melyet az édesapa ajándékoz kislányának.
Photo by Wedding Photography on Unsplash
Manapság már nem feltétlenül kell a kosárnak fülesnek lennie, és az sem baj, ha a kosarat a fiú május elsején adja át.
Egy azonban még most is biztos, ha a lány fehér díszítésű kosarat kap, akkor hamarosan bekötik a fejét, még az évben esküvő lesz.