Farmtúra és sajtkészítés egy igazi kecskefarmon

A törökbálinti Kecskevilágban napfény, friss levegő, sajt és természetesen a kecskék várnak mindenkit.

Egy óriási tanulsága volt számomra a törökbálinti kecskefarmos kirándulásnak: rájöttem,  hogy mennyire steril az a világ, amiben élünk, pontosabban az a kép, amit kialakítottunk magunkban.

A mindig szép tájképekkel, a makulátlanul tiszta szobabelsőkkel,  a csodás környezetben fotózott állatokkal, ahol még egy patkány is cuki, és azokkal az intenzív, hihetetlen színekkel, ami miatt a valóság kissé kopottnak tűnik.

Fotó: Szlávik Beáta

Én magam, akinek a gyerekkora állatok között telt el, mára teljesen elszoktam már tőlük, attól, hogy a föld poros, és ha esik, akkor bizony sáros, hogy az állatok sokfélék, és nem mind illatos, hogy vannak bogarak, és az állatok néha hangosak, és a fűszálak sem párhuzamosan nőnek. Pedig ez a természetes és igazi világ, amit legalább egyszer minden városlakónak meg kell éreznie.

Ehhez pedig nem is kell messzire mennünk, hihetetlen, hogy a fővárostól 10 percnyire egy igazi tanyasi életbe csöppenhetünk!

Na, de kezdjük az elején: még márciusban kerekedtünk fel a barátnőmmel, hogy belekóstoljunk a sajtkészítés rejtelmeibe, és hogy megnézzük a kecskefarmot Törökbálinton. A szép tavaszi időben Anita, a Kecskevilág tulajdonosa, és kutyusuk fogadott bennünket, és egy rövid bemutatkozás után neki is láttunk a sajtkészítéshez.

Fotó: Szlávik Beáta

Sajtot készítettünk

A friss kecsketejet Anita már előzőleg 40 fokra melegítette, majd ebbe kerültek a szarvasmarha-borjak oltógyomrából kivont enzimek.

A tejnek ezután még kell 40 perc, hogy – leegyszerűsítve a folyamatot – az alvadék kicsapódjon. A várakozás sem telt üresen, Anita rengeteg sok érdekességgel szolgált a sajtkészítésről.

Megtudtuk például azt is, hogy tejet inni barbár szokás volt, csak az állattartók ittak tejet, no meg az északi népek, ahol a tej, az alacsony hőmérséklet miatt, jobban eltartható volt. A tejtermékek, sajtok fogyasztásának viszont már az ókorban is volt kultúrája, sőt státusz szimbólumnak számított.

Érdekesség, hogy világszinten a legkedveltebb és legszívesebben fogyasztott tej a kecsketej. És hogy mit válaszolt Anita arra a kérdésemre, hogy mit gondol arról, hogy megváltozott a tej szerepe és megítélése az utóbbi időben ( egészségesből kerülendő lett)?

Szerinte az igazi, teljes tejnek teljesen mások az élettani hatásai, mint a bolti társaié és egyébként  leginkább a savanyított tejtermékek fogyasztását ajánlja, hiszen a tej egy nehezen emészthető élelmiszer. Viszont savanyítással könnyebben emészthetővé válik.

Két terméket ki is emelt ebből a szempontból: az egyik a tejsavó, a másik az orda volt. A tejsavót később meg is kóstoltuk, és -nevével ellentétben – egyáltalán nem volt savanyú. Az ordát a tejsavóból állítják elő: ez tulajdonképpen a melegítés hatására a tejsavóból kicsapódó fehérje, nevezik savósajtnak is.

A magyarok kedvence a tejföl, ebből többet fogyasztanak, mint a sajtokból. Ugyanakkor az a tejföl, amit mi ismerünk, nem ugyanaz, mint a valódi tejföl: ami savanyú ízű és sárgás színű.

Vidám és érdekes előadás, beszélgetés volt ez, hamar el is telt az idő, mehettünk vissza sajtot készíteni. A sajtkészítésnél alapvető a tisztaság, a tiszta kéz, enélkül nem azok a baktériumok szaporodnak el, amit mi szeretnénk és ehetetlen terméket kapunk: szóval a műveleteket mindig alapos bemosakodás előzte meg.

Fotó: Szlávik Beáta

Először az alvadékot vágtuk, daraboltuk, majd mindenki a saját szűrőtálkájában nyomkodta ki a felesleges nedvességet a sajtjából, ami nem is annyira egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Óvatosan, meghatározott mozdulatokkal kell nyomni a fehér masszát, míg végül az azt nem mondja, hogy „sajt”.

Ha ezt meghallottuk, akkor csöpögtetni kell még kicsit a sajtot, majd következik a sózás, és érlelés, és már kész is az igazi, házi sajtunk, ami tényleg nagyon finom.

Ezt persze tapasztalatból is mondom, mert  a kemény munka után egy kis tanyasi ízelítőt is kaptunk a különböző sajtokból, kolbászokból, sonkákból.

Megmondom őszintén, utánozhatatlanul finom volt minden, de nekem mégis leginkább a hajszálvékony sonka és Anitáék WorldCheeseAwards díjas sajtkrémje jött be a legjobban, ehhez Anita javaslatára egy kis hársmézet is kóstoltam: isteni volt.

Fotó: Szlávik Beáta

A farmon bolt is üzemel: lehet kapni krémsajtot, többféle ízesítésű friss sajtot, töltött sajtokat, parenyicát, joghurtot, ordát, érlelt sajtokat, és vannak disznóságok is: füstölt sonka, szalámi, szalonna, kolbász. Mind házi, a farmon készült. Hamarosan házhozszállítással is lehet majd termékeket rendelni.

Sajtkészítő foglalkozás kétféle van a felnőtteknek szóló, és a kifejezetten gyerekeknek való verzió is megtalálható a meghirdetett események között.

FarmTúra

Miután jóllaktunk, elindultunk a FarmTúrára, ahol egy közös séta keretében mutatják be a tanyát, mesélnek az állatokról. Ez a program kb. 3 órás és gyerekekkel, de gyerek nélkül,  felnőtteknek is nagyon élvezetes szórakozás.

A tanyán kecskével, szabadtartású szárnyasokkal, juhokkal, malacokkal, lóval, bárányokkal találkozhatunk, sőt akár testközelbe is kerülhetünk velük.

A majorba érkezve az első, akit megnéztünk Sátánka volt, az alpesi bakkecske, aki  a mitegy 80 fős hölgyállomány „férjura”, minden kiskecske édesapja. Elkülönítve legelészett, tekintélyes szarva tiszteletet parancsolt. Bár Anita elmondta, hogy a kecskék nem a szarvukkal, hanem az igen kemény homlokcsontukkal harcolnak, azért nem szerettem volna Sátánka szarván sem landolni.

„Sátánka” alias Rudi

Sátánka után a többiek következtek, a kecskék egyébként  olyanok voltak, mint a rossz gyerekek, dörgölőztek a simogatásért, ott akartak menni, ahol ők akartak, szóval nekünk kellett kitérni az útjukból.  Mivel tapasztalatlan vagyok kecskeügyileg, vagy éppen olyan csökönyös vagyok, mint ők,  így az egyik kecske végigsétált a lábamon. Na, most azt is megtudtam, milyen, ha egy párosujjú patás a lábadra lép: mintha körömcipőben valaki rád tapos.

Fotó: Szlávik Beáta

Egyébként barátságosak voltak, Szederkét, az „önkéntest” meg is lehetett fejni, és a frissen fejt tejet meg is kóstolhattuk.

A nézelődést a bárányoknál folytattuk, akik bizony nem hallgattak. Egy kisbarit az ölünkbe is vehettünk, emellett sok érdekességet megtudtunk a séta során.

Az a téma is felmerült, hogy mennyire nem figyelünk oda az ételeink minőségére, arra, hogy honnan származik, mi az, amit eszünk. Egy telefon vásárlása előtt alaposan tájékozódunk, információt gyűjtünk, de az élelmiszer esetén ezt nem tesszük meg.

Pedig ez az egészségünk érdekében fontos lenne. Sajnos, nem bízhatunk manapság már a termelői piacokban sem, a legjobb, ha rákérdezünk a termelőnél, hogy elmehetünk-e megnézni, hol termel, hol tenyészti az állatokat, hogyan készülnek a házi finomságok, vagyis ha utánanézük, mi az, amit megveszünk.

Fotó: Szlávik Beáta

A túrát, ami nagyon emlékezetes volt, a kisgidák simogatásával fejeztük be.

És az, amivel kezdtem: ide sportos, kényelmes ruhába érdemes jönni, olyan cipőbe, amit nem sajnálunk, ha belelépünk a kecskekakiba, vagy ha hozzánk ér egy állat. Lesz egy kis trágyaszag is, – de nem elviselhetetlen – és por, széna, szalma is.

Mégis megéri, mert olyan élményt kapunk, amit egy városban nem. Beleláthatunk egy olyan életformába, ahol a természet közelsége alap, de ahol a munka is folyamatos, mégis olyasmit ad Anitáéknak és a hozzájuk látogatóknak, amit semmi más.

A Kecskevilág Facebook oldala: https://www.facebook.com/Kecskevilag/

Holnap: http://www.kecskevilag.hu/

Instagram :  https://www.instagram.com/kecskevilag/

A programokat itt találod: http://www.kecskevilag.hu/programjaink

Fotó: Szlávik Beáta (Szlávik Betti Photo ) és saját.