
Lomból álom: a régi bútor nemcsak hasznos, de szép is lehet
Bár sokan vannak még, akik inkább megválnak megunt, régi bútoraiktól, de a hobbi bútorfestők, barkácsolók tábora egyre inkább növekszik.
Sokakat az újrahasznosítás, újra-használat lehetősége, vagy családi emlékek megőrzése hajt, mások az alkotás öröme miatt csinálják.
Én magam nagyon szeretem a régi holmikat: könyveket, egy-egy használati tárgyat, bútort. Fura, de nálunk a bútorfestést anyukám kezdte, amikor még a 80-as évek elején fehérre pingálta nagyapám nagy, sötét ruhásszekrényét, ami már a nagyszobát díszítette, és okker(!) színűre a faszékeket.
Nagyapának volt egy öreg, régi suszter széke is, amire már régóta pályáztam, és amit nemrégiben nekem adtak a szüleim. Már alig várom, hogy leszedjem róla -az utólag felkerült – hihetetlen barna festéket, és hogy megújulva, megszépülve bekerülhessen a lakásba.
Addig is nézegetem a hobbi bútorfestők munkáit, és tanulok a tapasztalataikból. Így találtam rá Rita munkáira, amik nektek is meghozhatják a kedveteket a bútorfestéshez.
Marcali-Kiss Rita évek óta szeret alkotni, horgolással, kötéssel, hímzéssel kezdett, majd, miután kisebb házba költöztek, jöttek a bútorok is.
A meglévő berendezést az új házhoz kellett alakítani, és Rita úgy gondolta, hogy belevág a bútorok átalakításába.
Rengeteget olvasott, tanult, és belépett különböző bútorfestő csoportokba is, ahol sok segítséget kapott. Rita találkozott nagyon rossz állapotú darabokkal is, mindegyiknél tanult valami új megoldást, technikát.
Ilyen volt- ilyen lett: Rita kávézós kuckója
Hogy mi a teendő, ha te is bútorfestésbe fognál?
Rita azt tanácsolja, hogy előzetesen mindenképpen érdemes utána olvasni a témának. Kezdésként kisebb, nem túl értékes bútorral érdemes kísérletezgetni, és ajánlatos segítséget kérni a tapasztaltabbaktól. Nagyon hasznos lehet workshopokon részt venni, ahol élőben tanítják meg a technikákat.
A bútor megújítása nem kevés munkát igénylő feladat: a bútort rovar-mentesíteni, csiszolni, portalanítani, esetleg javítani kell. Ezek után, a használt festéktől függően, alapozni, majd festeni.
Rita kedvence a krétafesték, ami csodás színekben kapható, könnyen kezelhető. Ha krétafestéket használunk, utána egy wax-, vagy lakkréteggel kell befejezni a munkát.
„Értékesebb, ritka bútorokat nem festenék, néhánnyal már összehozott a sors, ezeket eredeti állapotukra újítottam fel.”-vallja Rita.
Kedvenc munkám a falba süllyesztett könyvesszekrényem, amelyet egy régi ablakból készítettem.
Rita megmutatta, hogyan készített egy hokedliből éjjeliszekrényt:
„Először leszedtem a tetejét, sajnos használhatatlan pozdorjából volt. A festéket hőlégfúvóval távolítottam el róla, majd simára csiszoltam.
Csináltam bele fiókot, új tetőt kapott és egy polcot.
Tejfestékkel festettem a fiókot és a polcot, majd stencil segítségével csipkemintával díszítettem.
Wax-szal zártam, a tetejét keményviasz-olajjal kezeltem.”
Arra a kérdésre, hogy mi Rita bútorfestő álma, így válaszolt:
„Bútorfestő álmom? Mindig a következő darab, még sok-sok technikát szeretnék megtanulni.”
Fotók: Marcali-Kis Rita
Szép napot!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.