recept

Kakaós, meggyes koszorú a nyár zamatával

Régmúlt idők ízével, kimondhatatlanul finoman.

Tipikus szombat reggelként indult: lustán ébredezve, hiszen ez a pihenés ideje, nem kell rohanni sehova, csak úgy lenni, a magunk szabta feladatokkal, tennivalókkal megtölteni a hétvégét.

Persze ez nem azt jelenti, hogy mi, felnőttek nem keltünk korán, hiszen a cicánk gondoskodik róla, hogy mi már talpon legyünk, mikor még mindenki békésen alszik.

Így aztán már reggel óta fő a húsleves, de süti is kellene. Kimentünk hát a kertbe, még a reggeli lágy napsütésben, hogy szedjünk egy tálkányi meggyet, hiszen legutóbb láttuk, piroslik már, ideje, hogy egy pite is kisüljön belőle.

Végignézek a kerten, a fű és a gyomok megnőttek már a sok eső miatt. Kis kuszaságban nőnek az apró, kék szirmú virágok, a füvek zöld virágait lengeti a szél: szép. Így rendezetlenül, buján, természetesen.

A meggyszemek gyűlnek a tálkában – néhány a pocakunkban landol –  hamarosan az aranysárga tésztába folyatják vérszínű levüket.

Fő a húsleves, meggyes süti illata tölti be a konyhát. Az élet egyszerűen szép…

Hozzávalók:

 a vaníliás tésztához:

20 dkg vaj

20 dkg  cukor

1 cs. vaníliás cukor

3 db tojás

40 dkg liszt

1 cs.  sütőpor

1 dl tej

meggy

a kakaós részhez

3 ek kakaópor

Elkészítés:

A vajat a cukorral, vaníliás cukorral, a tojásokkal összedolgozzuk, majd  belekeverjük a tejet és a sütőporral elkevert lisztet.

A tészta 2/3-át egy kivajazott-kilisztezett koszorúformába öntjük és megszórjuk a kimagozott meggyel.

A maradék tésztába belekeverjük a kakaóport, majd a meggyekre simítjuk. Kb.180 °C-on kb. 45 perc alatt megsütjük.


Csak álljunk meg egy kicsit, és élvezzük ezt a régimódi sütit! Jó étvágyat!


Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük