inspiráció,  kert,  otthon

A kezdő balkonkertészek 10 pontja

Ha idén szeretnénk a teraszunkról, erkélyünkről paradicsomot enni, friss fűszereket szedni, érdemes megfogadni a következő tippeket.

Februárban már bizsereg a lelkünk egy kis zöldre, alig várjuk a tavaszt, és már egy kis napsütéstől is bezsongunk. Ráadásul ilyenkor az üzletekben is megjelennek a kertészkedés kelllékei. Itt az idő, hogy hozzálássunk az ültetéshez. Együk rohamtempóban a tejfölt és a joghurtokat, hogy legyen mibe ültetni.

Vagy mégsem?–  kérdezem ezt Bajzák Annától, aki immáron negyedik éve a PlantTogether mozgalom vezetőjeként biztat mindenkit arra, hogy kipróbálja magát a felelős növénygondozásban.

pexels

Balkonkertészeknek ilyenkor a türelem magját javaslom elvetni. Írtam egy rettenetes versikét, muszáj, hogy azzal feleljek: „Februárban még ne vess, hogy kudarc miatt magadra ne vess, és tavasszal sokat nevess!”

A lényeg benne van. Nagyon kevés növény palántáját lehet elkezdeni nevelni februárban. Sajnos a virágzó zöldipar már bőven megkörnyékez minket, nehéz ellenállni az akciós kertizéknek.

Két tippem van az általam második adventnek nevezett időszakra: első a csíráztatás, rengeteget lehet olvasni a csírák jótékony hatásáról. A második az én kis trükköm: tegyünk egy tasakba minden este annyi magot, ahány jó dolgot fel tudunk idézni a napunkból!


Ez hasonlóan hangzik első hallásra, mint a #veddészre kampányod, jól érzem?

Igen, a #veddészre egyik lényege, hogy ne csak halmozzuk a pozitív élményeket, hanem vegyük észre a legkisebb örömöt, derűt, hálát ébresztő impulzust is.

Ha a #veddészre látásmódját keresztezzük a magvetéssel, megkapjuk a „jómaggyűjtés” játékát. Minden nap végén – persze muszájból nem jó semmi, szóval, amikor kedvet érzünk-  leülünk egy tasak mag mellé, és annyi magot pakolunk át egy másik (üres és száraz!) tasakba, ahány jó dolgot fel tudunk idézni a napunkból.

A pozitív magok gyűjtése klassz esti rutin lehet, aztán milyen jó lesz ezeket az élményeket „elvetni”!

Azoknak, akik most kezdenek bele, mit mondanál, miért jó a balkonkertészet?

Azt gondolom, hogy a növénynevelés élménye nem csak a kerttel-birtokkal rendelkezőké.

Akinek van egy olyan balkonja/erkélye/gangja, ahova legalább 2-3 órát süt a nap, mindenképp érdemes megpróbálnia a zöldség-, fűszertermesztést.

Nem pusztán a klasszikus mondat miatt, hogy „a sajátod a legfinomabb”. Nem is a környezettudatosságot érzem fókuszban. Többről van szó. A magról növénynevelés rengeteg mindenre tanít.

Türelemre, kitartásra, figyelemre, jótékony hatással van az idegrendszerre (#slowlife), és a gyermeki énünket is szabadjára engedi.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Tervezéssel és megfontolással. Nagyon fontos, hogy gondoljunk végig két alapkérdést, ami alapvetően meg fogja határozni a növényválasztásunkat.

Az első, hogy hány órát süt nálunk a Nap? Ha csak 2-5 órát, akkor kisebb sikerrel tudunk termést hozó balkonnövényt nevelni. Az árnyékos helyeken – mert a 2-5 óra árnyékosnak számít ám –  valószínű, csak leveles zöldségekkel és fűszernövényekkel lesz biztos a sikerünk.

A másik fontos, hogy mérlegeljük, lesz-e olyan időszak tavasszal-nyáron, amikor nem leszünk otthon? Ha húsvétkor, hétvégente, nyáron stb. hosszabb időre tervezünk elutazni, már most fontoljuk meg, rá tudjuk-e bízni a növényeket egy jóbarátra!

Ha nem áll módunkban plantsittert fogadni, akkor csak olyan növényt válasszunk, ami szárazságtűrő. (Palántakorukban éppenséggel egyik sem az.)

Ha ezzel megvagyunk, jöhetnek az alapkellékek: palántaföld, minőségi vagy mások által már letesztelt vetőmag, lyukas aljú, cserépként funkcionáló tárgy, jelölő.

Mikor, milyen növényt ültethetünk?

Akinek van lehetősége szabadföldbe vetni, az korai borsót, gyökérzöldeket, spenótot, mángoldot már vethet. Magról pedig nevelhet palántának korai karalábét, zellert, káposztát, fejessalátát.

Akinek balkonja van, március közepe tájától kezdheti el nevelni a paradicsom és fűszernövények palántáit vagy muskátliládában, szabadban a tépősalátákat, spenótot, mángoldot.

Mibe érdemes ültetni? Jók-e a neten keringő megoldások?

Jajj, hát egyszerre sírok és nevetek egyes netes DIY ötletektől. Sajnos a dizájnos kinézet sokszor felülírja a józan paraszti logikát.

Idén indítom épp ezek miatt a #városilegenda projektemet, amiben megpróbálok minél több tévhitet eloszlatni. Nem mondom, hogy első ránézésre mindenről tudom, milyen eredménnyel fog járni, épp ezért sok ötletnél izgat, mi lesz az eredmény.

Tavaly a tojástartót próbáltam, egyértelműen csődöt mondott. Nemcsak nálam, szinte mindenkinél. Nem elég mély, nagyon elszívja a papír a vizet, valamint fertőzéseket is hordozhat.

Idén többek között nagyon érdekel, hogy sima tojáshéjban hogy növekedne egy mag, mert ugye nem vízáteresztő. Félbevágott citromba is fogok ültetni, mert nem akarom elhinni, hogy működik.

pexels


Aki biztosra akar menni, annak a klasszikus, lyukasztott aljú tejfölös poharat vagy kicsi műanyagcserepet ajánlom.  Mindenképpen kicsit, mert a palánták gyökerei szeretnek addig nyújtózni, míg ne nem szövik az ültetőközeget. Ezért ha túl nagy cserépbe vetünk, sok időt pazarolhatunk el.


Milyen növények azok, amikkel sikerünk lehet a balkonon?

Szinte minden zöldségnek van már balkonverziója, így ha elég napsütést tudunk biztosítani, akár balkonpadlizsánunk, de még krumplink is lehet.

pexels

Azért a kezdők számára én még mindig a klasszikus hármast ajánlom: fűszerek, saláták és paradicsomok.

A PlantTogether mozgalom keretében több száz ember virtuálisan együtt vet, ültet. Idén is lesz ilyen  közös magvetés. Mivel készülsz? 

Tavaly rengetegen jelezték, hogy csak a hétvége másik napján tudnak csatlakozni a magvetéshez, így idén kétnapos lesz a Nagy Közös Magvetés, március 24-25-én.

Budapesten 3 állandó helyszínen, PlantPointon lehet majd átvenni az ajándék magokat és palántaföldet, valamint több magbörzén, piacon velem is lehet majd találkozni. Az országos nyitás is folyamatban van, de biztosat még nem merek ígérni. A #veddészre szemlélődésverseny folytatódik, lesz idén is plantfiekészítő fotópályázat sok-sok nyereménnyel, és ahogy említettem, indul a leleplező #városilegenda rovat is.

Mikor lehet először találkozni veled és PlantTogether-rel?

Március 3-án délután a zuglói magbörzére látogatok sok-sok maggal, szívkaviccsal és jó tanáccsal. Ott lesz többek között Bálint Gazda is, szóval nagyon ajánlom mindenkinek a részvételt!


Vessünk együtt. A PlantTogether mozgalom FB oldalát itt találod.


Fotók: pexels, Bajzák Anna

Szép napot!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük