
Így készíts házi diólikőrt, zöld dióból
Nyáron elkészíted, karácsonykor megihatod.
A családi legendárium szerint Cilike néni anyukám szomszédasszonya volt valaha, még anyukám zsenge lánykorában. És bár már régen nem egymás mellett laktak, a kapcsolat megmaradt, olyannyira, hogy mi, gyerekek mindig azt gondoltuk, hogy Cilike nénivel valami meghatározhatatlan és megnevezhetetlen rokoni kapcsolatban vagyunk.
Az aprócska nénike mindig jókedvű és nagyon jólelkű volt, az a kortalanul idős fajta, olyan, mintha egész életében idős néni lett volna.
Sose feledem ráncos mosolyát, és azt a pitét, amit a sparhelten sütött, és amivel a karácsonyi időszakban kínált minket. Ilyenkor mindig volt nála diólikőr is, mellyel a szüleimet kínálta, és bár mi gyerekek sosem ihattunk belőle, mégsem feledhetem azt a mérgesen sötét, kissé zöldes itókát abban a gyönyörű, míves üvegbutellában.
Itt volt az ideje, hogy én is készítsek ilyet.
Most még időben eszembe jutott, hogy zöld diót szedjek, csak addig jó ugyanis, amíg nem kezdődik el a héj csontosodása, a dió késsel könnyen átvágható. Ez körülbelül a június elejére-közepére esik, úgyhogy, ha valaki ilyesmin töri a fejét, sietnie kell.
Mutatom is a receptet, és azt is, én hogyan csináltam.
Hozzávalók:
15-20 db zöld dió
500 g cukor
1- 1,5 liter házi gyümölcspálinka (vagy vodka)
1 fahéjrúd
1 vaníliarúd
3 szem szegfűbors
3-5 szem szegfűszeg
gumikesztyű
A zöld diónak az a tulajdonsága, hogy gyönyörűen és lemoshatatlanul megfogja az ember kezét, és minden egyebet is, amivel érintkezik, így bánjunk (gumi)kesztyűs kézzel a kis éretlennel. Jól megmossuk, majd felszeleteljük.
Mehet egy nagy befőttesüvegbe, a fűszerekkel, cukorral egyetemben. A befőttesüveg legyen jól záródó! Majd öntsük nyakon finom alkohollal, úgy, hogy elfedje a zöld diókat. Zárjuk rá az üveg tetejét.
Hagyjuk állni 3-6 hétig, hetente rázogassuk. Majd szűrjük át gézanyagon, töltsük jól záródó üvegekbe, és várjuk a karácsonyt, amikor megkóstolhatjuk a keserédes-fűszeres likőrünket.
Szép napot!
A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.