befőzés,  recept

Aszalt paradicsom: a nyár íze befőttesüvegbe zárva

Varázsold magad Olaszországba a szárított paradicsom isteni ízével és illatával.

Az egyik kolléganőmtől a legnagyobb kánikulában konyhai kihívást kaptunk ketten a munkahelyről. Rákérdezett, hogy tudunk-e aszalt paradicsomot készíteni, mert ha igen, a kóstoló szerepét szívesen elvállalja. 🙂

10

Az üzenet után nagyon beindult a fantáziám, mert még a szülinapomra kaptam egy aszalógépet, és az aszalt paradicsom isteni. Ugyanez történt a Évával is, aki rögtön nekilátott, napon aszalni a paradicsomot.

A mostani hosszú, forró időszakok után kezdhetném azzal is, hogy aszalt paradicsomot készíteni nagyon egyszerű: egyszerűen menj ki a kertbe, és szedd le a paradicsomot az erősen szomjazó tövekről, és már meg is vagy. 🙂

No, de azért ennél egy kicsit bonyolultabb, de tényleg csak egy kicsit.

Kezdjük Éva verziójával, vagyis a napon aszalással. Jó húsos, érett, kevés levet tartalmazó paradicsomból indult ki, amit felkarikázott vékony, kb. 1 cm-es szeletekre.

12

Megsózta sóval a paradicsomot, amit grillrácsra tett, alá tepsi került, felfogni a lecsepegő nedvességet. A só segíti a száradást, és védi a romlástól.

A múlt heti kánikulában egy nap alatt megszáradtak a paradicsomok.

Akkor jó, ha nyomásra nem jön nedvesség a paradicsomtól, de nem csontszáraz.

A napon aszalásra kiváló a kánikula időszaka, de ha lehűlés van, illetve éjszaka be kell hozni az aszalványt, mert nagyon könnyen bepenészedik.  Ekkor sütőben folytatható a szárítás, a sütős verzióhoz Mautner Zsófi receptjét ajánlom.

Nekem apró koktélparadicsomaim vannak, ezeket kettévágtam, majd aszalógépbe helyeztem. Pár óra alatt elkészültek.

Az olasz hangulat adott volt: csuda finom illatok keringtek a konyhában, és persze a hőmérsékletre se lehetett panasz (lévén éppen kánikula volt). Már csak egy kis tenger kellett volna.

11

A kész aszalványt üvegbe tettük – nem véletlen az egyes szám 🙂 – nem lesz túl sok belőle. Kerülhet rá rétegesen fokhagyma, fűszerek: bazsalikom, kakukkfű, végül olajjal feltöltjük.

Tésztákra, salátába, vagy kenyérre kenve is isteni, ez utóbbit gyorsan kipróbáltuk.

 Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

2 hozzászólás

  • Reka Szakats

    Szia Anikó!

    Épp most tettem be a sütőbe a paradicsomokat aszalodni 🙂
    Mennyi paradicsomból lett a kis üveg? Milyen olajat töltöttél rá?

    Köszi,
    Réka

    • Rácz Anikó

      Szia Réka! Nekem egy aszalónyiból lett egy kis üveggel, de ezek kis paradicsomok voltak. Annyi olajat tettünk rá, hogy ellepje. Milyen lett? Szép napot.Anikó

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük