
Hogyan készíts karkötőt PET palackból?
PET palack, körömlakk, anyagmaradékok: csak ennyi kell, és kész a szuper újrahasznosított karkötő. Ezt nem fogod kihagyni! 🙂
Két videót mutatok, melyek alapján Te is könnyedén elkészítheted a nyári karkötődet, de a gyerekek lekötésére is kiváló. Karkötők anyának és a gyereknek.
Körömlakkos karperec palackból
A nyári vakációra már június elején készülünk, kisakkozzuk, ki, mikor, hol vigyáz a gyerekekre. Amikor rajtam a sor, mindig kreatívkodunk kicsit, amihez az ötleteket már korábban begyűjtöm.
Mikor kb. egy hónapja megláttam ezt a videót, rögtön ki is próbáltam. Már csak azért is, mert amikor tolltartót készítettünk PET palackból, az egyik Olvasó javasolta, hogy használjunk meleg vasalót a palack szélének eldolgozásához, és a filmet látva már nem voltak kétségeim, hogy működik.
A próba már csak azért is jó volt, mert én 1,5 literes palackból készítettem el a prototípust, ami még az én csuklómra is óriási volt. 🙂
Amire szükséged lesz:
maradék körömlakk
PET palack (1-0,5 literes)
vasaló
ragasztószalag
olló
A videó alapján biztosan el tudjátok készíteni, én inkább a tapasztalatainkat írom le.
A körömlakkal való festéskor első rétegben nem lett olyan tökéletes a fedés, és a szín sem volt egyenletes. A második, (illetve harmadik) réteg már sokkal szebb lett.
Kipróbáltuk akrilfestékkel is, ez is hasonló eredményű volt.

Ha gyerekekkel készítjük, érdemes szabadban, vagy jól szellőző helyiségben dolgozni, és a műveletek előtt beszerezni körömlakklemosót. Nálunk Máté erősen kilakkozta a kezét, karját, de még a füle mögé is került a vörös lakkból. 🙂
Egyébként a gyerkőcöknek tetszett, nem győztem gyártani a PET karikákat. Ja, mert a vágást, „vasalást” felnőtt végezze, természetesen.
Fesztiválos karkötő palackból
A nyár a fesztiválok időszaka, amikor egy kis bohémság, vidámság is nyugodtan belefér az öltözködésünkbe is. A maradék anyagdarabokkal körbetekert, ragasztott karkötő sokféle lehet, és viselni is kellemes. Szuper újrahasznosítás.
Anita, az Inspirációk bloggere megmutatja azt is, hogyan készíts PEt palackból menő karkötőt. Nekem ez a verzió nagyon tetszik és a megoldás talán gyerek, és anyuka barátabb :-), így ilyet mindenképpen készítünk a gyerekekkel.
https://www.youtube.com/watch?v=3m0pUKOzRF4
Szép napot!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.