csináld magad,  DIY,  gyerek

Füzet- és könyvborítók írisz technikával

Egy korábbi bejegyzésben már mutattam ezt a technikát: színes, félbehajtott papírcsíkokat kell meghatározott geometria szerint felragasztani, majd a kapott szabályos papírréteget tetszőleges kivágást tartalmazó fedőpapírral lefedni. Ezzel a technikával készülhet képeslap, kép, de gyönyörű borítókat is varázsolhatunk belőle a suliba. Mutatok néhány példát inspirációnak.

2

1

4

Az alap geometria mintákat az interneten iris  folding pattern keresőszavakkal lehet könnyen megtalálni, a legegyszerűbbek innen letölthetők.

A héten érkezett meg a dekorszalag készletem: már minden csupa dekortapaszos a lakásban 🙂 , így persze, hogy a füzetek befedésénél is kipróbáltam. De nem a hagyományos módon, hanem az írisz technikát alkalmazva: a hajtogatott papírcsíkok helyett dekorszalagot használtam.

A kinyomatott geometria alapot kivágtam úgy, hogy a keret (amiből kivágtam) is ép maradjon. Az alapot kétoldalú ragasztóval genothermába tettem, majd a keretet kívülre rögzítettem.

1

Ezután a számozásnak megfelelően elkezdtem ragasztani a dekorszalagokat: a ragasztós felükkel felfelé. Ezért az első négy dekorszalagot ragasztóval a kerethez rögzítettem, a továbbiaknál ez már nem szükséges, mivel a szalagok egymáshoz ragadnak. Ha papírcsíkokból akarsz dolgozni, ugyanígy kell dolgozni, csak félbehajtott papírcsíkokkal.

2

4

Így néz ki készen, ez a ragasztós oldala, és a másik oldal a szép. 🙂

5

Amikor készen lett, erre az oldalra egy fehér lapot tettem, mivel a dekortapaszok kissé átlátszóak és így kilátszódna a füzet alapszíne. Ezután a csomagolópapírral befedjük a füzetet, majd levesszük róla: erre azért van szükség, hogy lássuk a méreteket. A levett csomagolópapírból kivágunk egy tetszőleges formát: én szívet  vágtam ki, aláillesztjük az írisz mintát, és így befedjük a füzetet ismét.

7

9

Szép napot!

A bejegyzés  részben saját képeket tartalmaz, nem saját képek esetén (az első 3) a képekre kattintva elérheted a forrásokat.. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük