
A komposztálás dicsérete
A legszebbek az ősz színei: a réz-, a mustár- és az aranysárga, az aranybarna, a rozsdavörös, a bronz, az okker, a bordó, az olíva, a karamell, a fahéj, a piruló narancs és a szilvakék.
A sok színes őszi lomb azonban lassan lehullik, beteríti a kerteket, de nem kell aggódni miatta, mehet a komposztálóba, mint sok más kerti szerves hulladék, amiből a természet jó kis tápanyagban gazdag anyagot, humuszt készít.
Amikor kiskerttulajdonosok lettünk, igen hamar szembesültünk azzal a ténnyel, hogy nagyon sok a hulladék a kertben is: halomban álltak a metszés után a lenyesett gallyak, nagy kupacban halmozódott a levágott fű, ősszel pedig a falevélből épültek dombok, melyekben a gyerekek igen szívesen hempergőztek.
Mivel azonban nem szerettünk volna sem óriás tábortüzet, – bármennyire tisztelői is vagyunk József Attilának – és az útszélét sem akartuk beteríteni a szerves szeméttel, komposztálót készítettünk.
Komposztáló raklapból
Mint azt egy korábbi bejegyzésben is írtam, a mi kis komposztálónk raklapokból épült.
Amit tudok tanácsolni, hogy a komposztáló egyik oldala legyen nyitható, mert így könnyen hozzáférhetünk a már kész komposzthoz, az első évben ezt nem így csináltuk, így csak nagy nehézségek árán tudtuk „kibányászni” a finom anyagot.
A komposztálónk félárnyékos helyen áll.
Mi kerülhet a komposztálóba?
Az aljára aprított gallyak kerültek, erre fűnyesedék, konyhai szerves hulladék (nem állati eredetű, például hagymahéj, zöldséghulladék, falevél, elszáradt virágok, lehullott gyümölcsök), beletesszük a kávézaccot is, lehetőleg rétegezve ezeket.
Megboldogult főbérlő nénink, Mancika néni, nagy megrökönyödésemre- akkor még kertügyileg nagyon felvilágosulatlan voltam – mindig a virágoskertbe öntötte a barna zaccot. A növények fel voltak dobva tőle 🙂
Kevés mennyiségben – csak úgy, mint az ételbe a só- fahamu is kerülhet a komposztba.
Teendők a komposztáló körül
Ezután már nincs más dolgunk, minthogy, ha nagy a szárazság, kissé meglocsoljuk, néha megforgassuk, fellazítsuk kicsit. A többit bízzuk a természetre.
Mire jó a komposzt?
A friss komposzt (4-6 hónapos) tápanyagtartalma magas, a talaj felszínén használható, például fák, cserjék, veteményesek őszi betakarítására. Pázsithoz, földkeverékhez nem megfelelő.
Az érett, 8-12 hónapos komposzt lassan hat, földdel összekeverve cserepes növények, veteményesek tápanyaga.
A komposztot imádják a növények, ahová komposztot teszünk, ott gyönyörű lesz a virág, veteményes.
És közben még büszkék is lehetünk magunkra, mert védjük a környezetet, azáltal, hogy a háztartási hulladék kb. 30%-át újrahasznosítjuk, csökkentjük a hulladékszállítási költségeket, és saját „gyártású” tápanyaggal látjuk el a növényeinket.
A hétvégére jó időt mondanak, akár építhetünk is egy komposztálót a kertünkbe.
Szép napot!
Fotók: saját, Unplash
Keress a Facebook-on is: minden nap új ötlet, inspiráció itt:
https://www.facebook.com/pages/Anapfenyillatablogspothu/250663971725153?ref=hl
https://www.facebook.com/pages/Anapfenyillatablogspothu/250663971725153?ref=hl