csináld magad,  DIY,  gyerek,  gyurma

Gyurma receptek házilag

Szinte minden gyerek szeret gyurmázni, ezzel akár órákra leköthetjük őket, ráadásul a fejlődésükre is pozitív hatást gyakorol: fejlődik a kézügyesség, szem-kéz koordináció, kreativitás, szín-forma ismeret. Szóval gyurmázzunk sokat. És hogy ez ne kerüljön túl sokba, következzenek otthon, olcsón elkészíthető, szuper gyurma receptek!
Főzhető gyurma receptje avagy Play-doh házilag
Ha ezt a receptet hamarabb ismerem, jó sokat spórolhattunk volna, mert nagy Play-doh felhasználók voltunk! De már egy ideje ilyet használunk és nagyon szeretjük.
Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 2 evőkanál só
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 kávéskanál citromsav vagy borkősav (hogy ne penészedjen meg)
  • 3 dl víz
  •  Egy lábasban elkezdjük melegíteni a vizet, érdemes ilyenkor színezni.
  • Majd beletesszük az összes hozzávalót, és folytonos keverés közben főzzük, míg összeáll az egész.
  • Lehűlés után folpack-ba csomagoltam, és fedett tárolóedényben, a hűtőben tartottam.
Ennyi lesz belőle:
Ez a gyurma nagyon jó állagú, könnyű vele dolgozni, a play-doh eszközökkel formázható. Kisebb gyerekeknek kiváló! Nem süthető, megszárítani lehet, de teljes száradás után valamennyire kifehéredik, így ha ajándékot akarunk készíteni gyurmából, ne ebből tegyük.
Só-liszt gyurma:
Jó kis recept az oviból, nagyon szeretjük, és rendre ebből készítünk valamit a mamáknak anyák napjára.
Hozzávalók:
300g liszt
2 dl víz
300 g só
2 tk. olaj
A hozzávalókat gyúrjuk össze, ezt a gyerekek is szeretik csinálni, arra ügyeljünk, hogyha sebes a gyerkőc keze, ne gyúrjon, mert a só csípni fogja :-):

Ezt kb. 20 perc alatt kisüthetjük, 180 0C-on, de közben figyelni kell, hogy ne égjen meg. Kezdődhet is a játék!

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

No Comments

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.