ajánló,  csináld magad,  DIY,  gyerek,  könyv,  könyvjelző

Betűző: Berg Judit: Rumini, Papp Diána: Kerek perec

Jó ez a magyar nyelv, nagyon kifejező, játékos, mint ennek a bejegyzésnek a címe is, mely utal mindkét témára, melyről szó lesz: könyvajánlóra és könyvjelző készítésre.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de év közben nagyon kevés időm jut az olvasásra. Még középiskolai történelem tanárom, Joe bácsi mondta egyszer, hogy most- még középiskolásan- olvassuk el a vaskosabb terjedelmű irodalmi műveket, mert később már nem biztos, hogy hozzá fogunk. És milyen igaza volt! Nyáron viszont, a szabadság alatt 2-3 könyvet is elolvasok, pótlandó a lemaradást.

A könyvhöz pedig egy szép könyvjelző is dukál. Nekem még megvan, az a darab, amit első osztályban kaptunk a szülői munkaközösségtől (vagy hogy is hívták) ajándékba.

Most egy kicsit vicces, kedves darab elkészítése következik:

Készítsünk a családtagokról, magunkról (kis külső segítséggel) olyan fényképeket, melyen úgy nézünk ki, mintha lógnánk valamin, vagy akár fel akarnánk mászni egy kötélen. Jó móka már a fénykép készítése is! Mi ilyeneket készítettünk:
Ezután nyomtassuk ki a kiválasztott képet, a kívánt méretben  (én egy fektetett A4-es oldalra két fotót nyomtattam.)
Vágjuk körbe az alakot, majd ragasszuk kartonra. Kartonlapként azt a merevítőlapot szoktam használni, amit az ingek, pólók csomagolásánál alkalmaznak. Ragasztás helyett akár laminálhatjuk is könyvjelzőt.
A végére készítsünk egy lyukat, melybe szalagot, fonott fonalat fűzünk és már kész is a könyvjelzőnk. Ti milyen könyvjelzőt használtok?
És következzék két könyvajánló: gyerekeknek és felnőtteknek.
Berg Judit: Rumini c. könyvét talán elég lenne így ajánlani: a 8 éves lányom- akinek egyébként nem volt kedvence az iskolában az olvasás – nagy élvezettel olvasta! Fordulatos, humoros történet, mely 2007-ben az év könyve volt.
Aki szokta olvasni a Nők lapját, annak ismerős Papp Diána neve. A Kerek perec az a regény, amit az ember egy ültő helyében elolvas. Papp Diánának ez a harmadik regénye, bevallom, az előzőeket nem olvastam, de ez után kíváncsi vagyok azokra is.

Szép napot!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük