7 remek kirándulás az ébredő természetben
Kinek a panoráma, kinek az útvesztő. Nagyon szeretünk kirándulni, a gyerekekkel már egész kicsi koruk óta rójuk a kilométereket, persze ezek inkább kellemes séták, nem teljesítménytúrák, olyanok, amik jólesnek a tavaszi napsütésben a téli lustálkodás után. Most ezekből a kirándulásokból…
Igazi skandináv hangulat a babaházban
A saját lakásuk mását álmodta meg az édesanya kislánya babaházába. Lórántné Kovács Anna a természetes játékok híve, kislánya 2 éves szülinapjára egy használtan vásárolt fa babaházat alakított át a saját ízlésükre. Anna 4 hónapig csaknem minden este a házikón dolgozott,…
Tavaszi dekoráció: gyapjúbárányok lépésről lépésre
Szeretnél egy „öribarit” ? Februárban már visszafogott lélegzettel várjuk a tavaszt, és hétvégén egy kis ízelítőt is kaphattunk belőle, ahogyan a hóvirágokból is, a napsütés mellett. Ha pedig a napsugarak megcsiklandozzák az arcomat, akkor már alig várom, hogy a lakás …
10 otthon is elkészíthető jelmezötlet kreatív anyukáktól
Házilag készített jelmezek, rövid leírással. Nem könnyű dolog évről évre mindig valami új, jópofa és netán még könnyen is kivitelezhető ötletet kitalálni a farsangra. Nálunk a suli levette ezt a terhet a vállunkról, itt ugyanis csoportos műsor van, a gyerekek…
7 vicces játék, amit bármilyen életkorban bevethetsz
Kezdődhet a buli: 7 partijáték, gyerekekkel (7+ ) is. Amint azt már többször leírtam, a szilvesztert barátokkal töltjük, gyerekes házibulival: évről évre váltogatva a buli helyszínét. Ez a pizsamapartis megoldás nekünk nagyon bejött, jól érzik magukat a gyerekek, és mi,…
Elkezdtük a karácsonyvárást
Az advent nálunk. A virágzó karácsonyi kaktusz mosolyogva jelezte, hogy itt van ismét a karácsonyvárás időszaka. Nálunk ez az időszak általában nyugodtan telik, egy kevés lakásdíszítéssel, filmnézéssel, takarítással, és illatozó sütik készítésével, amiket ugyan karácsonyra szánunk, de általában jóval előtte…
Így lesz a megunt pulcsid a nappalid dísze
Ráadásul olyan jó bekuckózni, a pihe-puha anyaggal. Ilyen pulcsi-párnára már régóta vágyom, de eddig nem volt hozzá megfelelő alapanyagom, hiszen nemcsak szépet szerettem volna, de olyan kellemes anyagút is, amihez jó hozzádőlni a kanapén. Vagy kihasználni azt a kis időszakot,…
A tojástartó átváltozása angyalkává
Gyerekekkel egyszerűen elkészíthető, újrahasznosított alapanyagból. Csak gyújts meg egy gyertyát, tedd az angyalkád mellé, és kívánj! Karácsonyi angyalkát minden évben készítünk a gyerekekkel, mert mindig mosolyt csalnak az arcunkra, így alapozva meg a karácsonyi hangulatot. Immáron több mint 3 éve, hogy kitaláltuk…
Céklachips házilag
Egészséges nasi (nemcsak) gyerekeknek. Megmondom őszintén, hogy korábban a céklasavanyúságon kívül nemigen ettünk céklát itthon. Valahogy nem ízlett, vagy nem tudtuk, hogyan készítsük el jól. A barátnőm volt az, akinél isteni facsart levekben megszerettük, olyannyira, hogy már mi is készítünk…
Csodákkal teli fénytemplom Veleméren
Ősi fényjáték, matematikai rejtélyek, és csodás freskók. Az őszi szünet csodás idővel ajándékozott meg bennünket, mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, és kirándulni indultunk a családdal, hogy felfedezzük az Őrséget. Nem is sejtettük, hogy milyen mesebeli erdőket, húsevő növényekben gazdag lápréteket…









