inspiráció,  otthon

Újragondolt hagyományok: egy különleges áporkai parasztház átalakulása

„Mintha a korábban itt élt ősök segítettek volna.”

„Régi adósságomat törlesztettem ennek a háznak a felújításával. A ház eredetileg a felmenőimé volt, nekem szülői házam is. Maga az épület több, mint 100 éves, és többször esett már át átépítésen, ahogy most is.

Korábban sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetne ezt az eredetileg tornácos parasztházat úgy kialakítani, hogy a mai ember életvitelének megfeleljen, és mégse kelljen alapjaiban megváltoztatni a belső elosztását.

Sehogy nem akart összeállni a kép, ezért leírhatatlan érzés volt, amikor a lakásban egyedül járkálva hirtelen eszembe jutott a megoldás.  Mintha a korábban itt élt ősök segítettek volna.” –  meséli szerelemprojektjéről a tulajdonos, Vásárhelyi Ilona lakberendező.

A házat teljesen felújították, a cél tágas, világos, egybenyitott terek kialakítása volt.

„A konyha le volt választva az étkezőtől, ezt megszüntettük. A nappali egy sötét hálószoba volt, aminek az ablakai egy folyosóra nyíltak.

Ebből a folyosóból lett a mostani előszoba úgy, hogy az ablakait kivettük, így lett egy széles nyílás a mostani nappali felé. A régi elosztás szerint két egymásba nyíló hálószobája volt a házrésznek. Az egyik szobából leválasztottunk egy folyosót, és külön bejáratú szobákat alakítottunk ki.”

A burkolatok egy része festett borovi fenyő lambéria, a hidegburkolatokat internetről rendelték.

Az átalakítás nagy részét Virág Gábor  és csapata végezte. A falakon S-1002-Y50R árnyalatú Trilak Héra festék van. A házban a domináns színek: a fehér, a bézs, a szürke, és a kék.

„A berendezésnél arra figyeltem, hogy legyenek bent a múltból megőrzött tárgyak, és hogy a stílus passzoljon a vidéki életmódhoz, és ne legyen nagyon idegen egy több, mint száz éves házhoz.

Teraszburkolat: Ragno Freetime Miele 12,5×50

A hálószoba különleges hangulatát a sarokban található bontott ajtólap adja, amit véletlenül találtam meg az istállóban, illetve az ágy fölötti dekor, ami eredetileg egy disznóvágáshoz használt eszköz.

A projekt kihozta belőlem az amatőr bútorfestőt is, ami nagy munka volt.  Amit lehetett, felújítottam, felhasználtam.

A nagyobbik hálóban a bútorokat én festettem krétafestékkel, ugyanígy a kis szobában az éjjeli szekrényeket, a konyhabútort, az asztalt és a kis padot az étkezőben.”

Különleges ötlet a konyhasziget, amely két IKEA Kallax polcból és egy asztallapból alakítottak ki.

Ilona kedvence a kis pad az étkezőben:

„Már gyerekkoromban is megvolt, kint volt a kamrában, mindenféle limlomot tároltunk benne. Mikor a felújítás elején kiürítettük a lakást ez is a kidobandó bútorok között volt sokáig.

Aztán eszembe jutott, hogy felújítva pont passzolna a stílushoz. Mikor hozzáláttam a festéséhez, akkor vettem észre a hátoldalán egy cetlit, amiből az derült ki, hogy még nagyon régen az anyai nagyapámé volt , akit én személyesen sosem ismertem, mert jóval a születésem előtt meghalt.”

Az áporkai ház kiadásra készült, így a berendezésnél a legfontosabb az volt, hogy minél szélesebb rétegnek tetszen, és kényelmes legyen.


Vásárhelyi Ilona lakberendező további munkáit itt találod:

www.smarthomestudio.hu

info@smarthomestudio.hu,  , 06/20-5520-391


Fotók: Jurassza Zsófia

Szép napot!

 Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük