gyerek

7+1 régi játék, ami előhozza belőled is a gyereket

Kösd le a gyerkőcöt könnyedén, bárhol, bármikor.

Gyerekkoromban imádtam ezeket a játékokat, rengeteget játszottuk az iskolai szünetekben, napköziben, rossz időben a nyári szünetben.

De némelyiket játszhatjuk akár a kocsiban is, így könnyebben telik majd az idő.

Amőba
A játékon kockás (jó, tudom, négyzetrácsos) papíron kell játszani. Ketten játsszák, az egyik játékos X, a másik O jeleket tesz. Az nyer, akinek 5 db jele kigyűlik egymás mellett függőlegesen, vízszintesen, vagy átlósan.

8
Akasztófa

Az akasztófa játékot papír és ceruza segítségével kettő vagy több játékos játszhatja. Az egyik játékos gondol egy szóra, és a másik játékos megpróbálja kitalálni a szót a szóban szereplő betűk kitalálásával.
Annyi vízszintes vonalat kell húzni, ahány betűből áll a szó. Ezután a játékos betűket mond, ha az szerepel a szóban, akkor a helyére kerül, ha nem, akkor kezdődik az akasztófa rajzolása az emberrel. A játék akkor ér véget, ha a játékos kitalálja a szót még azelőtt, mielőtt készen le van rajzolva az akasztófa, vagy az akasztófa és az ember lerajzolásra kerül.

9
Ország, város

Sokszor olyan neveket, szavakat találtunk ki, aztán meg azon vitáztunk, hogy van-e ilyen.
Bárhol, bármikor játszható, nem kell hozzá csak papír és ceruza. A papírra felírjuk a kategóriákat: ország, város, fiú, lány, növény, állat tárgy. De innen letölthetsz egy formalapot is hozzá.
Valaki mondja magában az ábécét, majd megállítják, és amelyik betűnél tartott, az lesz a kiválasztott. Ezután ezzel a kezdőbetűvel kell írni az egyes témák alá. Lehet adott időre, például homokórát, telefont beállítani, vagy ha valaki elkészül, az is mondhatja, hogy állj.

Barkochba

Kitalálunk egy szót valamilyen tárgykörből. Bemondhatjuk magát a tárgykört, hogy rövidítsük a játékot. A társaság tagjai tetszőleges kérdéseket tehetnek fel, de felelni csak igen-nel vagy nem-mel szabad. Ebből kell kitalálni a szót, rákérdezni csak akkor célszerű, ha valaki biztosan tudja mi a kigondolt feladvány.

100000

Amerikából jöttem

Ketten kimennek és választanak egy mesterséget, melyet két szóval kell kifejezniük. Pl. virágot szedni, fát vágni, könyvet olvasni, leckét tanulni, stb.

Miután a mesterséget megválasztották, bejönnek a többiekhez s mondják: „- Amerikából jöttünk. Mesterségünk címere: g., v, stb.
Tehát csak a két kezdő betűt szabad mondani és kézzel, lábbal némán kell elmutogatni a foglalkozást például gombvarrást stb. Ha sokáig nem találják ki, akkor két-két betűt még lehet mondani.

Aki a gondolt mesterséget kitalálja, az megy ki, miután maga mellé választott egy társat.

9

Szólánc

• Valaki elkezdi egy szóval, a következőnek olyan betűvel kell szót mondania, amilyen az előző szó utolsó betűje. pl. alma- ablak-kakas-sirály
•  Játszhatjuk szótagokkal is: kályha – hajó – jóság
•  Valaki mond egy szót, majd a következő egy újabbat hozzátesz, de mondja az előzőt is, például valamilyen tárgykörben (növények, állatok, stb. ), így ismétlik az egyre hosszabb szóláncot.
pl. alma, alma-körte, alma-körte-barack, alma-körte-barack-eper
Hangcsere:
Három betűs szavakban egy betűt ki kell cserélni úgy, hogy továbbra is értelmes szót kapjunk. A szavak nem ismétlődhetnek. pl. mák, máz, méz, mér, kér, kör, köz

„Hamupipőkézés

Egy tálban összekeverünk különböző magokat (például tökmag, rizs, száraz borsó). Bekötött szemmel kell külön válogatni tálkákba a magokat.

Szép napot!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük