inspiráció

RTL Klub: az élőműsor varázsa

Nagyon izgatott lettem, mikor megláttam a Rigó Annamária szerkesztőtől érkező felkérést, hogy az RTL Klub reggeli műsorában, a 8.08 Minden reggelben szerepeljek. A téma, hogyan  szerettessük meg a gyerekekkel a zöldségeket.

És bár a korábbi szereplés kapcsán volt már egy elképzelésem arról, hogy milyen lehet egy forgatás, azért mégis nagyon izgultam, hiszen most egy élő műsorban szerepelhettem. A két műsorvezető személye viszont kissé megnyugtatott, hiszen az Ábel Anita és Somogyi Zoli páros jó hangulatú beszélgetést ígért.

IMG_20140710_095113kicsi

Még szinte fel sem ocsúdtam, máris készülhettem a műsorra, készült a cukkini csónak, Shrek turmix. Elővettük a katapultot is, de igazi borsót már nem sikerült szerezni hozzá, vége volt a szezonnak.

A Camponában található stúdióban Annamari fogadott, aki közvetlenségével, kedvességével rögtön oldotta a hangulatot. Míg  várakoztunk, az egyik irodából kihallatszott a nyereményjátékot, – mely a mesterségem címere volt –  felvevő hölgy kedves hangja: „Jó napot kívánok! Mi a megfejtés?” „Nyuszilány?!” ” Segíthetek kicsit? A mesterségem címere: ML. Az első betű M, az utolsó L.” Ismét nyuszilány?” Sajnos nem jó a megfejtés. „

Na, ezen jót mulattunk. Hamarosan közeledett a fellépés, aztán eljött az idő, gyorsan kipakoltunk, és a visszaszámlálás indult. Anita, és Zoli nagyon kedvesek és profik voltak, egy vidám beszélgetés kerekedett.

IMG_20140710_095937kicsi Nagyon érdekes és élvezetes volt ezzel a profi csapattal dolgozni. Aki nem látta az adást, és kedve van megnézni, itt megteheti:

http://rtlklub.hu/musorok/808/videok/257363

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük