recept

Szalaszendi krumplilángos

Régi idők íze, régi konyhák varázslatos hangulata, régi háziasszonyok szeretete elevenedik meg Gizi mama főztjében. És ha ezeket az ízeket a tányérra varázsolja, a konyhába költözik egy cseppnyi múlt, egy cseppnyi gyerekkor és egy tányér szeretet.

MamaMég édesanyjától tanulta a krumplilángos receptjét, melyet télen a sparhelten sütött Anna néni, s melyet bableves után ettek legtöbbször, házi szilvalekvárral megkenve.

Dédi_GIF

Dédi_Mama_Éva

Kötelező téli tartozéka a konyhának, ne hagyd ki Te sem. 🙂

Gizi mamának nincs pontos receptje, a krumplilángos benne van az ujjaiban, de készítés közben lemértük a hozzávalókat, hogy addig is, amíg a mi ujjainkba is bekerül, el tudjuk készíteni:

1 kg 30 dkg krumpli

17 dkg liszt ( a liszt mennyisége függ a krumplitól is)

A krumplit héjában megfőzzük, majd leszűrjük, a fedőt pár percig rajta tartjuk, míg hűl egy kicsit, majd megpucoljuk a krumplit és krumplinyomón átnyomjuk, ízlés szerint sózzuk. Hagyjuk kihűlni a tört krumplit, ellenkező esetben túl lágy lesz a tészta.

P1140131

Ezután dolgozzuk össze a liszttel, hogy összeálljon: jó laza, ruganyos tésztát kell kapni, így lesz jó puha a lángos, és 1-2 nap alatt sem fog csonttá száradni.

P1140140

Ezután lisztezett deszkán henger alakúra formázzuk, majd feldaraboljuk és finoman palacsinta vékonyságúra nyújtjuk. (Közben enyhén lisztezni kell, hogy ne tapadjon).

P1140141

P1140146

P1140203

P1140149

P1140158

P1140168

P1140179

P1140186

A tészta mindkét oldalát forró vaslapon kisütjük (olaj nélkül!).

Névtelen

P1140183

P1140195

P1140196

A kész krumplilángosokat megkenhetjük olajjal, vagy libazsírral, de ehetjük szilvalekvárral is, illetve akár meg is lehet tölteni, például hagymás juhtúróval.

P1140219

P1140255

P1140261

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

No Comments

  • Anita Hossó

    Nálunk, Heves megyében a nagymamám mákosan is készítette. Úgy is nagyon finom. Kérdésem az lenne, hogy nem kevés a liszt receptben? Én 1 kg krumplihoz 30-35 dkg lisztet használok, attól függ, mennyire lisztes a krumpli.

    • Rácz Anikó

      Köszi, Anita! Biztosan jó mákosan is! 🙂 A liszt ennyi volt, de ez nagy mértékben függ a krumplitól, a lényeg, hogy kellemes lágy tészta legyen.

  • Katalin Grezsa-Szabo

    Kedves Anikó!

    Évek óta olvasgatom a blogod, recepteket is szoktam „kölcsönözni” Tőled. Nekem nincs se gáztűzhelyem, se vaslapom. Villanytűzhelyen, olaj nélkül teflonban van értelme próbálkozni vajon a sütéssel? Vag y tegyek a tésztába egy kis zsírt????
    Boldog Új Évet, további szép napot!
    Kati

    • anapfenyillata

      Kedves Kati!
      Nagyon boldog vagyok, hogy az olvasók között tudhatlak. 🙂
      Érdemes megpróbálni, bár a „vas íz” hiányozni fog belőle. Teflon helyett öntöttvas serpenyőt is el tudok képzelni.
      Kívánok én is boldog új évet, és csodaszép napot! Anikó

    • anapfenyillata

      Igen, több néven is fut az ország különböző szegleteiben. Ahogyan a népi ételek általában. Köszönöm, László, hogy megküldte a nógrádi elnevezést. 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük