Boci torta
Vannak, akik nem szeretik a habos-babos, vagy csupa zselatin tortákat, inkább a hagyományos sütiket kedvelik. Így van ezzel a férjem is, akinek az egyik kedvenc sütije a boci szelet. És hogy kedveskedjek neki szülinapján, elkészítettem ennek a sütinek a diszkréten…
Virágzó papír ajándékba
Bevallom, mint minden kertimádó, így február vége felé nagyon várom a tavaszt, ilyenkor a gyerekekkel babot csíráztatunk, az ablakpárkányban tejfölös poharakban, tojástartókban, újságpapírban, csíráztató edényekben már ott sorakoznak a paprika-, paradicsom-, saláta- és virágmagok, cserepekben, üvegpoharakban gyökereznek a hagymások. De…
Bárányka
Kisfiam bárányhimlős lett, és a sok pihenés mellett a vakarózásról igyekeztem elterelni a figyelmét. Így mesét olvastunk, színeztünk, és kicsit kézműveskedtünk, és mi mást készíthettünk volna, mint barikát. A bárány készítéséhez szükségünk lesz: fültisztító pálcikára, csipeszre, kartonra, ragasztóra és egy…
Shrek turmix: a vitaminbomba
Mivel mindkét gyerkőc beteg, ráadásul ápolási „mellékhatásként” már én is betegeskedem, igyekeztem valami olyat adni nekik, ami tele van vitaminnal, ráadásul meg is eszik. Ha hiszed, ha nem, még a gyerekriogató spenótot is megették, pontosabban megitták, mikor beharangoztam nekik, hogy…
Gyors újrahasznosítás: figurák kesztyűből
Ahogy a mosógép fekete lyukként működik a zoknik számára, úgy a kesztyűk a kabátzsebben tűnnek el folyton 🙂 És persze vannak olyanok is, amiket egyszerűen csak kinőnek a gyerekek. Mivel lassan itt a tél vége, előkerültek a fiókból, hogy új…
Kreatív gyerekjátékok
Manapság már annyi a játék, mint égen a csillag, és nehéz is választani közülük, mert az ember nem ismeri nagy részét, maximum a reklámokból tájékozódhat, de hát, valljuk be, a reklámok kissé más képet festenek az adott játékcsodáról, mint ami…
Gyerekek a konyhában: Túrófánk
Nálunk a hétköznapokon nem mindig jut idő arra, hogy a munkából hazaérve, a szokásos esti (mert sajnos, ekkor már estéről beszélhetünk) tevékenységek mellett egy jót társasozzunk, vagy bábozzunk, gyurmázzunk, szóval valami közös- nem kötelező tevékenységet csináljunk együtt a gyerekekkel és…
Kandispálca házilag
Be kell vallanom, már nagyon vártam azt az időszakot, amikor a gyerekekkel kiélhetem a kémia iránti rajongásomat és vegyészkedhetünk egy kicsit. Persze nem arra kell gondolni, hogy például rögtön 2,4-dinitrofenilhidrazonok vékonyrétegkromatográfiás vizsgálatát végezzük el az ötévessel :-), de egy kis…
3+2 ajándékötlet Valentin napra
Nem szeretem a Valentin napot, legalábbis a mézesen csöpögőset és a fél-boltot-megvásárlósat semmiképpen. Egy apró kedvesség viszont mindig jólesik, így következzen néhány tipp – nemcsak- Valentin napra 🙂 Ha meglepnéd valamivel a kedvesed, egy gasztroajándék tökéletes választás, főleg, ha egy…
A tökéletes tízórai: csokis-diós keksz zabpehellyel
Bevallom, állandó fejtörést okoz, hogy leánykámnak milyen tízórait és uzsonnát készítsek a suliba, ami – legalább egy kicsit 🙂 – egészséges, nem romlik meg a fűtött teremben és ráadásul még meg is eszi. Így aztán folyamatosan kísérletezem a különböző kekszekkel,…









