Ágyásjelölő sk.
Közeleg a tavasz és imádjuk a kertet, elkezdtünk készülődni is: csináltunk már papírvirágot magokkal, most pedig megmutatom az ágyásjelölőket is. Az egészben az a legjobb, hogy egy kis kirándulással kezdhetjük: elmehetünk a parkba, közeli erdőkbe, hogy beszerezzük a botokat az…
Virágzó papír ajándékba
Bevallom, mint minden kertimádó, így február vége felé nagyon várom a tavaszt, ilyenkor a gyerekekkel babot csíráztatunk, az ablakpárkányban tejfölös poharakban, tojástartókban, újságpapírban, csíráztató edényekben már ott sorakoznak a paprika-, paradicsom-, saláta- és virágmagok, cserepekben, üvegpoharakban gyökereznek a hagymások. De…
Bárányka
Kisfiam bárányhimlős lett, és a sok pihenés mellett a vakarózásról igyekeztem elterelni a figyelmét. Így mesét olvastunk, színeztünk, és kicsit kézműveskedtünk, és mi mást készíthettünk volna, mint barikát. A bárány készítéséhez szükségünk lesz: fültisztító pálcikára, csipeszre, kartonra, ragasztóra és egy…
Gyors újrahasznosítás: figurák kesztyűből
Ahogy a mosógép fekete lyukként működik a zoknik számára, úgy a kesztyűk a kabátzsebben tűnnek el folyton 🙂 És persze vannak olyanok is, amiket egyszerűen csak kinőnek a gyerekek. Mivel lassan itt a tél vége, előkerültek a fiókból, hogy új…
Kandispálca házilag
Be kell vallanom, már nagyon vártam azt az időszakot, amikor a gyerekekkel kiélhetem a kémia iránti rajongásomat és vegyészkedhetünk egy kicsit. Persze nem arra kell gondolni, hogy például rögtön 2,4-dinitrofenilhidrazonok vékonyrétegkromatográfiás vizsgálatát végezzük el az ötévessel :-), de egy kis…
Varázsgömb gyerekeknek
Ez bizony egy varázsgömb: mert csodálatos dolgok zajlanak benne, ha megrázod, csillogó örvényként kavarognak a szemcsék, majd szépen lassan leülepednek, miközben a lelked is megnyugszik. Bizony vannak olyan esetek, amikor a gyerkőc nagyon hisztis, semmi se jó, vagy valamiért nagyon…
Ételtartó? Nem, nyomda!
Máté nagyon kreatív és kíváncsi gyerek, minden, számára ismeretlen anyagot megtapogat, megvizsgál, így a PS zöldséges tálcát is, amibe belekarcolt egy kis mintát a körmeivel. Na, erről jutott eszembe a linómetszés, ami még iskolás koromban nagyon tetszett. Így lett aztán…
Egy vödör narancs, meg a héja
Az utóbbi időkben a télhez hozzátartozik a vödrös narancs akció, olyannyira, hogy időközben iskoláskorú lett egy generáció, aki talán arra a kérdésre, hogy hol található meg a narancs, azt válaszolja, hogy a vödörben. 🙂 Szóval adott egy vödör narancs, amiről…
Fürdőhó!
Egyelőre nyoma sincs a télnek, a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek legnagyobb bánatára. Persze nem a nagy mínuszok hiányoznak, hanem a jó kis hó a hóember építéshez, hógolyózáshoz és szánkózáshoz. A gyerekek a téli szünetben szinte naponta megkérdezték, hogy anya,…
A konfetti megszelídítése
A konfetti a házigazdák réme, hiszen a szétszórt, és gaz módon megbúvó színes szemek még a következő szilveszterkor is emlékeztethetnek az előző évi bulira. De eljött a konfettik ideje, szelídítsd meg a színes papírkörlapokat, csinálj konfettitálat! A művelethez konfettire, csirizre…









