
A pöttyös az igazi: a falon is
Szeretitek a pöttyöket? Soha nem mennek ki a divatból, és vidámságot kölcsönöznek a lakásnak.
Itt az utolsó hét az iskolakezdésig, és mi szaladgálunk, mint pók a falon, hogy kialakítsunk egy tanulósarkot az elsős kisfiunknak, diákigazolványt csináltassuk, amit természetesen nem lehet egy helyen elintézni, beszerezzük a füzeteket, írószereket, táskát, tornafelszerelést, rajzlapokat, és holnaptól a tankönyveket is.
Már szétszedtük a szekrényt, aminek a helyén kialakítjuk Máté tanulósarkát, a szekrény viszont maradandó nyomot hagyott a sarokban, így elhatároztam, hogy mielőtt az IKEA-ban vásárolt, asztallapból, és négy lábból összeállított íróasztal a helyére kerül, lefestem a falat.

Sikerült előkeresni az évekkel ezelőtti festésből maradt festéket, még egy maszkolószalagot is, de festőhenger sehol sem volt (és már bolt sem nyitva). Már pedig megoldást kellett találni, így is el vagyunk maradva az iskolai készüléssel.
Gyorsan lemostam a falat, de még így is maradt takarandó felület, ráadásul a sarok úgy fehérlett, mint a kórtermek falai friss festés után.
Valamit ki kellett találni, így kerültek elő a dekortapaszok, és az ötlet, hogy pöttyöket készítsek belőlük.
Szükséges anyagok:
dekortapasz
fényes felületű kartonlap
olló
Egy fényes kartonlapból kivágtam egy kört.
Erre ragasztottam fel a a ragasztócsíkokat, néhány milliméter átfedéssel.
Körbevágtam, majd óvatosan felszedtem a kartonról.
És már mehetett is a falra. Elsősorban azokra a helyekre került, ahol volt takargatnivaló, de azért próbáltam tartani egy kis ritmust.
Ha nem a legjobban ragadós a tapaszunk, érdemes a széleken egy kis tapétaragasztóval rásegíteni.
Még nincs teljesen kész a tanulósarok, de a pöttyöket a lányom is megrendelte. A nagy üres fal nagyon jópofa dekorációt kapott, ráadásul a csúnya részek is kitakarásra kerültek. Piros pötty, akarom mondani, pont, anyának. 🙂 De még azért frászban vagyunk!
Mutatok még néhány pöttyös falat, hátha valaki kedvet kapott a készítéshez, vagy szintén last minute iskolaőrületbe esett. 🙂
A pöttyöket lehet festeni,
de vannak pöttyös tapéták is.
A festés megoldható sablonnal, de „nyomdázhatunk” is a falra köröket, például egy szivacshengerrel.
Szép napot!
A bejegyzés részben saját képeket tartalmaz. Nem saját kép esetén a képek forrását a képekre kattintva éred el. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.