
Aszalt szilvás marcipán golyók
Marcipán iránti rajongásom akkor kezdődött, amikor először megkóstoltam a keserű likőrbe áztatott aszalt szilvás bon bont. Alapjában változott meg a marcipánról alkotott véleményem, mely abból a gyerekkori élményből fakadt, amit a 80-as évekbeli marcipános szaloncukrok okoztak. 🙂
Na, de ez az ízvilág maga volt a csoda, és most már nincs menekvés, mert akár otthon is elkészíthetem….
Hozzávalók (egyszerűbb verzió):
20 dkg marcipán massza
aszalt szilva
finom keserű likőr, de lehet más alkohol is
10 dkg étcsoki
Az aszalt szilvát 1-2 órára alkoholba áztatjuk (inkább kicsit többet áztassunk, hogy közben minőség-ellenőrzésre is jusson. :-). ) A marcipánból kb. 3 cm-es gombócokat formálunk, majd ujjal szétlapítjuk. Ebbe kerül a szilva, amit befedünk a marcipánnal.
Vízfürdőben olvasszuk meg a csokit: tegyünk egy lábasba vizet, melegítsük fel, de ne forrjon, erre tegyünk egy másik edényt, melybe beletesszük a csokidarabokat.
Óvatosan olvasszuk meg a csokit, majd vegyük le a tűzről, ebbe az olvasztott csokiba kerüljön két-három kocka csoki, folyamatos kevergetés mellett (ez a temperálás).
Amikor ez is elolvad, lehet mártogatni a golyókat, amit rácsra helyezve a hűtőben dermesztünk.
És ha a marcipánt is házilag szeretnéd készíteni:
Keverjünk össze 10 dkg darált mandulát 10 dkg porcukorral.
Öntsük hozzá először 0,5 dl vizet, majd keverjük, gyúrjuk tovább a masszát, és csak annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól gyúrható anyaggá álljon össze.
Nem baj, ha gyúrás közben ragad. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük, majd ha lehűl, lehet formázni.
Szép napot!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.