
Rajzfilmfigurát a fotódból: álomélet a telefonoddal
Egy ingyenes app, ami elvarázsol.
Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy milyen lenne egy rajzfilm főszereplője lenni, mesehősök, híres filmalakok, sztársportolók bőrébe bújni. Van egy app, a MomentCam, mellyel pillanatok alatt azzá válhatsz, akivé szeretnél.

Na, persze, mint mostanában annyiszor, ezt az applikációt is a gyerekeim mutatták meg nekem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a lányom lelkesen szerkesztget valamit a telefonján, majd rólam is készíteni akart egy fotót, aminek persze én nem örültem, mert nem szeretem, ha fotóznak.
A telefonos szelfi és fénykép meg külön nem a barátom, de aztán csak engedtem az unszolásnak. Hamarosan egy csini anya-lánya rajzon virítottunk együtt, amit még számos másik követett.
Persze a fiúk sem maradtak ki semmi jóból.
Az app nagymestere a lányom, aki azért beavatott a program részleteibe. 🙂
Először kell rólad egy szelfi vagy fotó, melyet a telefonnal készítesz, (vagy rátöltesz valami jól sikerült képet), a programnak nagyon jó az arcfelismerő technológiája, de ha ez mégsem működik, akkor külön bejelölhetjük a képen a szemünk,és a szánk helyét.
Ezután megadjuk a nemünket, és hogy melyik korosztályhoz tartozunk, és aztán jön a csillámvarázslat, és az arcunk rajzolttá változik.
Kiválasztjuk a hátteret, témát, és lehet beszerkeszteni a rajz-arcunkat, amit kiegészíthetünk különböző frizurával, szemüveggel, szakállal.
A kész képet menthetjük, és lehetőség van megosztásra is, bár – mivel ez egy kínai alkalmazás- nálunk ismeretlen közösségi platformokat hoz fel, úgyhogy jobb menteni a képet.
Egyébként egy jó megszerkesztett képet gyerekszoba dekorációként is el tudok képzelni. 🙂
Jó, ugye? 🙂
A programmal készíthetünk karikatúrát, saját hangulatjeleket is.


Ugye, nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb applikációról van szó?
Saját hangulatjel:
Te kipróbálnád?
Szép napot!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.