otthon

Virágos álom- Monet után szabadon

Mindig nagyon tetszettek Monet képei, különösen ez, mert ez a kissé kusza, kócos kis virágágyás olyan természetesen simul bele a kertbe, mintha csak teljesen magától nőtt volna.

5
Festmény,

giverny-2
és a valós kert Giverny-ben

Monet mindig is vidéken szeretett volna élni és festeni, a fáma szerint egy vonatúton az ablakból kitekintve látta meg leendő kertjét. A festő álma, melyet régóta dédelgetett, 43 éves korában valósult meg: megvásárolta 1 hektáros kertjét, ami azonban tele volt gyümölcsfákkal. Monet viszont gyönyörű díszkertet álmodott magának, tele minden évszakban virágzó cserjékkel, virágágyásokkal, színekkel, fényekkel, melyek számos festményén köszönnek vissza.

38
A festő,
giverny
és a fotós szemével. Monet háza és kertje ma is látogatható Giverny városában.

Ezek a csodás színek, formák vonzanak engem is a kertben, nagyon szeretem a virágos réteket, ezért örültem Ági (Dekor& Mentha blog) megkeresésének, aki a virágzó domboldalak, rétek nagy barátja, olyannyira, hogy hosszas kísérletezés és utazások után megalkotta virágos mező összeállításait.

20

Így született meg a festői, sötétbordó, kék és nyári virágmező, melyek mindegyike napos területen érzi jól magát és egy kis területen is üde színfoltja lesz a kertnek.

festoi-viragos-mezo.jpg
Festői virágmező

Nagyon izgulok, mert a kék virágmezőt én is kipróbálom, a magkeveréket- Ági instrukciója szerint- április közepe felé vetem majd a szabadfölbe.

12

A magokat egy fél marék száraz homokkal kell elkeverni, majd egy kigyomlált, felásott, és elgereblyézett 1 m2-es területet kijelölve kiszórni. Ezután óvatosan anélkül, hogy túl mélyre kerülnének a magok (max. 2-4 mm mélyre) egyenletesen el kell gereblyézni.
Majd jöhet a locsolás 1-2 naponta. A gondozásért cserébe pedig gyönyörűen virágzó kis területem lesz, legalábbis remélem, hogy mindent jól csinálok. Majd időnként beszámolok a kertecském állapotáról.

És ki tudja, lehet, hogy a végén én is ecsetet ragadok? 🙂

Képek: pinterest.com, Dekor &Mentha blog

Szép napot!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük