csináld magad,  DIY

Kókuszdió szappantartó sk.

Valahogy jó barátságban vagyok a szappanokkal, és itt nem a folyékony szappanra gondolok, hanem az igazi illatos tömbre, amiből szerencsére már nagyon sokféle kézműves verzió is kapható.

Egy jó kis szappanhoz szappantartó is dukál: ez ugrott be, amikor kókuszdiót vettünk legutóbb. Nem is lesz bonyolult elkészíteni, gondoltam. 🙂

21

Nem veszünk túl gyakran kókuszdiót, így nem vagyunk profik a feltörésében sem. Első alkalommal ez valóban kemény diónak mutatkozott. Annyira keménynek, hogy szinte lehetetlennek tűnt feltörni.

Addig eljutottunk, hogy kiszúrtuk a kókuszdió alján levő pöttyöket. Igen, mindegyiket :-), így aztán kifolyt belőle a kókuszvíz. De a dió sehogy sem adta meg magát.

Ott állt az egész család felette, apa, anya, gyerek1, gyerek2 és bűvölte a kókuszdiót: feszegettük jobbról, ütögettük balról, nem mozdult. Persze közben sipítoztam, hogy szépen repedjen szét az a dió, mert nekem kell a héja!

Na, az Ember gondolt egy nagyot, előkerült a fűrész, kalapács is. Ütöttük-vertük a szerencsétlent, de nem engedett. Konyhapulton, földön, deszkán, mindenütt. Mr. Bean megirigyelte volna a mutatványunkat.

23

Az nem lehet, hogy kifog rajtunk ez a dió! Nem volt mit tenni, elővettük az óriás csavarhúzót is: fúrás, ütögetés, feszegetés, majd ismét fúrás, ütögetés, feszegetés, és végül megadta magát. Persze darabokra szétesett. De ekkor már ez sem volt baj, csak örültünk, hogy végre feltörtük. Szappantartó ugyan nem, de finom kókusztej készült belőle.

A második diónknál már rögtön alkalmaztuk a fúrót, és a feszítést: ez már könnyebben kettétört, de nem volt egyenletes a széle. Így amikor a harmadik kókuszdióból már igazán szappantartót szerettem volna, a kókuszvíz kifolyatása után körbefűrészeltük a kókuszdiót a közepén, jó mélyen, ezután feszítettük, és így ez már szépen tört el.

24

26

Juhujj, megvan a szappantartó alap! Innen már csak annyi dolgunk van, hogy az aljába óvatosan fúrjunk néhány lyukat. És már meg is vagyunk!

27

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük