csináld magad,  DIY,  március 15.,  Ünnep

Így készíts kokárda virág kitűzőt textilből!

Nőiesek, finomak, kecsesek, bohókásak, ráadásul a tekintetet is mágnesként vonzzák.

Az organza kitűzők hálás kiegészítők, tűzhetjük őket kabátra, pulcsira, pólóra, táskára. Ráadásul elkészíteni sem bonyolult ezeket, és az sem baj, ha szeretsz kicsit játszani a tűzzel.

Mivel hamarosan itt a tavasz, – amit már nagyon várok -, most egy kokárda boglárkát készítettem, de természetesen ugyanezzel a technikával bármilyen más virág is elkészíthető.

A virágok alapja a műszálas anyag, ami lehet organza, műselyem bélésanyag,  voile, de akár régi függönyből is készülhetnek.

A hangsúly a műszálason van, hiszen ezek az anyagok hő hatására először megolvadnak, zsugorodnak, pöndörödnek, ellenben a természetes anyagokkal, amik azonnal lángra lobbannak és befeketednek.

Persze a műszálas anyagok is be tudnak feketedni és égni is, ezért arra figyelni kell, hogy a hőkezelésnél csak az olvadásig jussunk el.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején: a legegyszerűbb lapos virág készítéséhez a következőkre lesz szükséged:

műszálas anyagok (itt most selyem bélésanyag)

gyöngyök

gyertya

olló, ceruza, különböző méretű poharak (opcionális),

tű, cérna (vagy damil)

A készítésről íme egy videó:

Az anyagokból vágjunk ki különböző átmérőjű köröket, nálam a legnagyobb kb. 9-10 cm volt, a pirosból 12 darabot, a fehérből 8-at, a zöldből hatot vágtam ki. Nem baj, ha nem teljesen szabályosak a körök, egy kis játékosság jót tesz a virágnak.

A körök méretét, számát tetszőlegesen változtathatjuk, aszerint, hogy dúsabb, vagy vékonykább virágot szeretnénk.

Ezután jön egy kis játék a tűzzel: a virágszirmok széleit megolvasztjuk. Az a legjobb, ha a láng széle közelébe helyezzük, majd egyenletesen forgatjuk. Ha azt szeretnénk, hogy kicsit bepöndörödjön, egy kicsit ferdén tartsuk a lánghoz. Arra vigyázzunk, hogy ne kormozzuk össze az anyagot, és ne égjen meg.

Ha mégis megfeketedik, vágjuk le azt a részt, és melegítsük újra.

A szirmokat nagyság szerint egymásra tesszük, itt sem baj, ha nem teljesen szimmetrikusan helyezzük el őket.

A szirmokat középen összevarrjuk, minden öltéskor gyöngyökkel díszítjük. A hátuljára varrhatunk egy kis filc anyagot, majd már csak egy biztosítótűre van szükségünk, és mehet a táskára, ruhára.

Ugye, milyen vidáman tavaszias?

https://www.instagram.com/p/BtNoYSpAzMR/

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Vidám tavaszvárás 🌷

Flancos Női Ruha (@flancos.hu) által megosztott bejegyzés,

Szép napot!

A bejegyzés SAJÁT képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

3 hozzászólás

  • W. A. Lacky

    Csak megjegyzésképpen: A kokárda színei belülről olvasandók. (L.: A Nagy Francia Forradalom kitűzőit!) Ettől kezdve a fentiek pl.: az olasz zászlót szimbolizálják. Persze attól még lehet szép.

    • anapfenyillata

      Köszönöm szépen a hozzászólást. Ez a szabály valóban igaz, én is olvastam róla, ugyanakkor a márciusi ifjak a kivül piros verziót használták. Örök vita tárgya a színek sorrendje, én nem is tudok szakmailag hozzászólni, mindenesetre én gyerekorom óta ezt a verziót láttam, használtam, emiatt így készítettem.

      • W. A. Lacky

        Így van, ez terjedt el a köztudatban, ezt használjuk. Valahogy szebbet mutat a piros sáv kívül, mint a zöld…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük