család,  gyerek,  inspiráció,  kirándulás,  otthon

A kismotor, ami nélkül elképzelhetetlen Olaszország

Látogatás egy különleges motormúzeumban, Pisa közelében.

Pisától alig 15 percnyire gyártják a világ leghíresebb kismotorját, a Vespát, ráadásul a gyár mellett találunk egy kiállítást is, ahol 5000 négyzetméteren mutatják be a gyár, és a motorok történetét. Az ingyenesen látogatható kiállítás nemcsak a motorok rajongóinak, de gyerekekkel is felettébb érdekes lehet.

A Vespa számtalan filmben felbukkan, az első amerikai film, melyben megjelenik, és világhírű lesz, az a Római vakáció.

Emlékszem, még gyerekként láttam a Római vakációt, és már akkor elvarázsolt, ahogyan Audrey Hepburn és Gregory Peck egy Vespán – persze akkor még nekem csak egy kis motor volt – száguldozik a város műemlékei között.

https://www.youtube.com/watch?v=ExVWQ_I-elI

Annyira megfogott ez a hangulat, hogy kamaszként úgy éreztem, ki kell próbálnom azt az érzést, ahogyan egy motoron belekap a hajamba a szél, miközben másodmagammal gurulunk – mert száguldozásról szó se volt – két keréken. Igaz, nem Rómában, hanem egy  kisváros poros mellékutcáján, és igaz, nem Vespán, hanem egy Simsonon.

Na, de vissza a múzeumhoz és a Vespához a Piaggo gyár  központjába, Pontederába. Egy árnyas, fákkal szegélyezett úton át érkeztünk meg a gyár melletti múzeumhoz, ahová a kapun keresztül benézve egy hatalmas vonat – egy része – fogad bennünket.

A Rinaldo Piaggio  által 1884-ben alapított gyár ugyanis kezdetben repülőgép- és vonatmotorokat is gyártott, a  vasúti kocsik, hajókabinok berendezései, villamos, és teherautóvázak mellett. A család gyárait, telephelyeit azonban a második világháborúban lebombázták,  a háborút követően Rinaldo fia, Enrico veszi át a gyár vezetését, aki profilt vált, és  kismotorok gyártásába fog.

A gyár tervezőmérnöke Corradino D’Ascanio,- aki repülőmérnök volt, és nem igazán szerette a motorokat- először a Paperino (kiskacsa) elnevezésű kismotort tervezi meg, de ez nem tetszik a főnöknek, aki olyan motort akar, ami nem hangos, nem piszkolja be a vezetője ruháját, a hölgyek is felülhetnek rá szoknyában, és könnyű rajta kereket cserélni.

Ez utóbbi az akkori útviszonyok miatt volt érdekes, mert igen gyakori volt a defekt.

Corradino D’Ascanio itt tervezte a híres Vespát.

1946-ban így született meg a Vespa, ami darázst jelent, mert Enrico ezt a formát látta meg az első példányban, melynek karosszériája és kormánya a repülőgépekére emlékeztet.

Az első.

A Vespa nemcsak egy motor, hanem egy életérzés. Feltűnik filmekben, kiállításokon szerepel, mint formatervezési műalkotás, például New Yorkban, karosszériájára művészek terveznek mintákat.


Az olasz motornak hatalmas reklámot jelentett a Római vakáció című 1953-as film, de számos más filmben is feltűnik, összesen több, mint 1500 filmben bukkan fel, mint a Jó reggelt, Vietnám, Larry Crown, Kedves naplóm, az Amerikai, Rocco és fivérei, Taxi. Te tudsz ilyen filmet mondani?


Vespa 400

Az egyik kiállítóteremben van egy elkülönített játszóház a kisebbeknek, a nagyobbak pedig letölthetnek egy applikációt, mely a jelzett helyeken ad információt a kiállított tárgyakról. A múzeumban van wifi is, melynek jelszavát a telefonszámra küldik sms-ben.

Ez a Vespa Alpha modell szerepelt az 1967-es James Bond filmben,  kifejezetten a film miatt készített limitált kiadás:

Van a kiállításon egy versenymotoros szekció is, illetve láthatunk olyan motorokat, melyekkel világkörüli utakat tettek meg.

Természetesen a gyárban nemcsak Vespákat gyártanak, itt készülnek a háromkerekű Ape-k, és más motorok (Aprilia, Gileria, Moto Guzzi) is.

Az Ape-t, aminek neve méhet jelent, már 1948 óta gyártják, van belőle kétsoros ülésű és utánfutó változat is. Ez utóbbi típusból az Ape 400-at használja az olasz Posta is.

És még a tűzoltóautó is:

A kiállításon működik egy kis kávézó,

és van ajándékbolt is: kismotorokkal, napszemüvegekkel, pólókkal, órákkal.

Előzetesen lehet kérni csoportoknak idegenvezetést is, ez viszont már nem ingyenes.

A múzeum honlapját itt találjátok a nyitvatartásokkal, címmel, információkkal. Mi nagyon élveztük.

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡