Vedd észre a jó dolgokat! Bár a napjainkat közvetve szinte folyamatosan követhetitek a blogon, időnként azért készítek egy kis összegzést, ami arról szól, milyen szuper dolgok történtek velem a bloggal kapcsolatban. A sort ilyenkor mindig valamilyen, számomra kedves történettel, idézettel, példamesével kezdem: „Egy antropológus egy afrikai törzs életét, szokásait, kulturáját tanulmányozta már egy jó ideje. Egy nap egy játékot javasolt a gyerekeknek. Megtöltött egy nagy kosarat gyümölcsökkel és egy nagy fa tövébe tette. Majd húzott egy vonalat, jó néhány méterre a kosártól és felsorakoztatta a gyerekeket. Azt mondta nekik, hogy aki elsőnek ér a kosárhoz, az megnyeri az édes gyümölcsöket. Anikor elindította a versenyt, nagyon meglepődött azon, ami tapasztalt. A gyerekek, ahelyett, hogy egymással versenyezve megpróbáltak volna az élre törni, megfogták egymás kezét, és vidáman futottak a célig. Aztán együtt leültek, és megették a gyümölcsöket. Az antropológus kíváncsian kérdezte, hogy miért futottak így együtt, hiszen a győztesnek több gyümölcs jutott volna, ha egyedül nyeri meg a versenyt. Az egyik kislány ekkor így válaszolt: “Hogy lehetne egyikünk is boldog, ha a többiek szomorúak?” És akkor nézzük a nyári listát! Hufbau-Akker workshop Egy DIY bloggernek egy barkácsáruház olyan, mint egy gyereknek a játékbolt. Ráadásul a Hufbau-Akker tele van jó termékekkel, így nem volt könnyű kiválasztani, milyen alapanyagokból dolgozzunk majd az áruház 6. szülinapi workshopján. Brigivel egyeztettünk, terveztünk, aztán izgultunk, hogy mindenki elégedett legyen. Fotó: Szűcs Brigitta Ezzel aztán nem is volt gond, és nemcsak az ingyen fagyi miatt. 🙂 Annyira jó volt együtt barkácsolni: volt, aki nagyon sietőben volt, aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy már órák óta fest, ragaszt. Volt olyan, aki azt gondolta, hogy nincs nagy kézügyessége, mégis annyira gyönyörűt alkotott! Imádtam a gyerekeket is, ahogyan lelkesen molyoltak. Az érdeklődők folyamatosan jöttek, így nekem csak egy gombóc fagyinyi szünet fért bele, de nem bántam, mert öröm volt nézni a sok boldogságtól sugárzó arcot. Blikk Nők Otthon és Kert Nos, igazán tetreszabott és örömteli feladat volt a Blikk Nők Otthon és Kert magazin szakértőjének lenni környezettudatos témában. Noémivel ismét jó volt együtt dolgozni. (Vegyész vagyok, és a hulladékgazdálkodás szele is megcsapott, a blogomon ezért (is) szívesen foglalkozom a környezetvédelmi kérdésekkel.) Nyomtatásban lenni annyira jó dolog! 🙂 DIY Alkotó Energia Albumban Nemrég egy csodás meglepetést hozott a postás: egy nagyon szép DIY albumot, amiben az én kis sámlim is szerepel. Hát, megdobbant a szívem, mikor megláttam. Gyönyörű album, tele sok-sok lelkes DIY barkácsoló alkotásával. Plantfie Nos, Annát már ismeritek, ő az, aki ingyen magokat és virágföldet oszt, lelkesen buzdít arra, hogy felnevelj egy növényt, akiért felelős leszel, emellett növényekkel szelfizésre, és szemlélődésre biztat #veddészre kihívásával. Annyira király, hogy mi is az ország legnagyobb virtuális közösségi kertjének részesei lehetünk, ráadásul még a szerencse is mellénk állt: a B2 Collection, és a MomMylife ajándékait is megnyertük. Cicabarát Végül pedig szeretnék nektek bemutatni egy cuki cicát, Pulitzert, aki ráadásul jó adag humorral és iróniával nem fél leírni az élet(e) nagy igazságait. Persze macsakakaparással. 🙂 https://www.instagram.com/p/BXDVXOHgdrX/?taken-by=pulitzermacska Hasonló bejegyzések: Készíts hálanaplót! Vezess hálanaplót! Az élet szép! Szép napot! A bejegyzés saját képeket tartalmaz (egy kivétellel). Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡ A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt az URL címet a WordPress honlapba
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt a kódot a honlapunkba