Mini édenkert, akár a tizediken is

Ha hiszünk benne, kis helyen is képesek vagyunk csodát tenni. Vidéki lány lévén a kert mindig hozzátartozott az életemhez. Ahogy visszagondolok rá, a borsó vetése már egészen kiskoromtól az én feladatom volt, emlékszem apukám mérnöki pontossággal kimért ágyásaira, és benne az én girbegurba borsó soraimra, melyekre persze felettébb büszke voltam. Persze kamasz koromban a hátam közepére sem kívántam a földtúrást, de e nem könnyű korszak elmúltával ismét helyre kerültek nálam a dolgok. Mikor aztán a munkám miatt egy harmadik emeleti, erkély nélküli albérletben kötöttem ki, nagyon nem találtam a helyemet: hiányoztak a növények, a kert. Így aztán mikor végre, hosszú idő után saját lakásunk lett, nagy örömmel vettem birtokba a negyedik emeleti kis balkonunkat. Ez volt az én privát édenkertem, folyton kint „lógtam”, annyira szerettem. Ma már egy tetőteraszt lakunk be, de egy dolog változatlan: igyekszünk személyre szabottan kertészkedni a kis területen. Tudtad? Tudományos vizsgálatok szerint, ha az ember beszélget a növényeivel, az az intelligencia jele. Ugyanez igaz, ha az állataival beszélget. Ti szoktatok velük társalogni? No, nem azért mondom, de én szoktam. J Mutatom is, hogy hogyan. Az ötletek bevásárlás közben jöttek, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szeretek lakberendezési, dekorációs boltokban nézegetni, újdonságokra vadászni – a férjem nem kis örömére. Ha elmegyünk a Korzóra bevásárolni (www.auchankorzo.hu), a Pepco-ba és a JYSK-be mindig be kell ugranunk, és persze mindig találok is valami apróságot, nagyon jó áron. No, most is elvarázsoltak a kaspók, faládák, és amint ránéztem a férjemre, azonnal tudta, hogy már megint kitaláltam valamit. Élőkép keretbe foglalva Már régóta szemeztem a függőleges kertekkel, melyek ideálisak, ha kis helyre szeretnénk növényeket. Függőleges kertre nagyon sokféle megoldás van ma már, én ezt a mutatós keretes megoldást választottam. Amire szükséged lesz: Képkeret  Faléc (5*3,5 cm) Drótháló Képtartó Festék Virágföld, kövirózsa, vagy más pozsgások, moha Fúrógép, tűzőgép A képkeretre rögzítsük rá a méretre vágott dróthálót. A léceket vágjuk méretre, és készítsük el a fakeretet. Ehhez először előfúrjuk, majd összecsavarozzuk a falécet. A fakeretet óvatosan csavarozzuk a képkerethez. Fessük le a fakeretet, ehhez kültéri festéket használjunk. Zárásképpen rögzítsük a deszkalapot (vagy furnért) a fakeretre és kerüljön fel az akasztó. Töltsük meg földdel a képkeretet. A virágföldet érdemes keverni kicsit kötöttebb, hazai termőfölddel. Majd egy kiskanál, és csavarhúzó segítségével ültessük el óvatosan a kövirózsákat. Na, nekem ez volt a legnehezebb rész, minden elismerésem azoké, akik óriás méretű függőleges kertet készítenek. Az utolsó (előtti) lépés, hogy mohával borítsuk be a szabad földterületeket. Akármennyire ügyesek vagyunk, a keret bizony földes lesz. Én vártam, míg egy kicsit száradt a föld, majd lefújtam, óvatosan leszórtam róla, és végül egy kendővel áttöröltem a keretet. Gondozása: A pozsgások nagy fényigényűek, ezért napos falra tökéletes választás. Vízigényük minimális, a locsolást úgy érdemes megoldani, hogy az élőképet levesszük a falról, és vízszintes helyzetben megöntözzük. Majd visszakerülhet a helyére. Illatozó fűszerkert Kezdő kertészeknek, és konyhaművészeknek ideális. Amire szükséged lesz: Kosár Facsipesz, faszeletkével Táblafesték Fűszernövények, általános földkeverék A kosár aljára tegyünk cserepeket, vagy kavicsot a vízelvezetés miatt, majd töltsük meg földdel, és ültessük bele a növényeket. Megmondom az igazat, hogy én szeretem, ha van felirat a fűszernövényekhez, egyrészt, a gyerekek – és mi – tuti nem keverjük össze a növényeket, másrészt ezek a táblácskák nagyon mutatósak. A balkonkertészkedéshez egy tálca mindig jól jön. Ehhez a faszeletkéket lefestjük táblafestékkel. Száradás után akrilfilctollal írhatunk rá. Nagyon hangulatos, ha ezeket faágakra akasztjuk. Szerencsére több fűszernövény jól tűri a cserepes létet, a citromfüvem például kipusztíthatatlan, ráadásul imádom teának, és szörpöt is készítek belőle. TIPP: Pizzakert, csöppnyi olasz hangulat Ugyanezzel a módszerrel készítsetek pizzakertet. A kosárba mehet balkonparadicsom, oregano, bazsalikom. Felhasználhatjuk a dekorációhoz a parkban, vagy a tengerparton szedegetett kavicsainkat is. Már csak egy jó pizzatészta recept kell (nekünk a Jamie Oliver-féle vált be), és indulhat az olasz hangulat. Mivel a kisfiam imádja a pizzát, ilyet hamarosan készítünk vele. Ez csak az ő kertje lesz. Van, ami nekem sem sikerül. Nem mindig találja el az ember, hogy mi a legjobb a növényeknek. Ilyenkor nem kell feladni, más növénnyel biztosan sikerül majd.  Virágos kedvünkben Van, akik a virágokat szeretik a balkonon, erkélyen, teraszon. A sokféle gyönyörű virág nagyon jól mutat kaspóban, és manapság nagyon divatosak a faládák is, amelyek nagy kedvenceim. Ha egy kicsit személyre szabod, minden reggel megmosolyogtat majd, a reggeli kávézás közben. Amire szükséged lesz: Kaspó Faláda Festék, akril filctoll, kézi feliratozó gép Virágos növények Van egy egyszerű és olcsó feliratozó gépem, amit egyszerűen imádok. Régen ilyen szalagokat használtak a leltározott bútorokon, munkahelyen, suliban. Olyan jó hangulata van a kidomborodó kis betűknek, a fekete szalagon! Persze, hogy a kaspóra is kerül belőle. A kis ládák nagyon praktikusak, csinosak. Lefesthetjük olyan színűre, amilyenre csak akarjuk, száradás után ezt is feliratozhatjuk, vagy dekorálhatjuk kedvünk szerint. A bejegyzésben szereplő kaspókat, tálcákat, ládákat, kertészeti eszközöket a fóti Korzón lévő JYSK, illetve a Pepco áruházakból szereztem be. (Tipp: a budaörsi vagy maglódi Korzón lévő üzletükben is széles választékot találsz a tavaszi dekoráció elkészítéséhez.) KORZÓ  auchankorzo.hu  https://www.facebook.com/korzoinspiracio/ PEPCO http://www.pepco.hu/ http://facebook.com/pepcohu JYSK https://jysk.hu/ https://www.facebook.com/JYSK.Magyarorszag https://www.instagram.com/jyskhu/ AUCHAN https://www.auchan.hu/ https://www.facebook.com/AuchanMagyarorszag/ Szép napot! A bejegyzés saját képeket tartalmaz (2 kivételével, ezek: free pic). A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡