„Loire menti” álomkastély a Tisza partján

Garantáltan levesz a lábadról. Nem kell Franciaországba utaznia annak, aki szeretne egy igazi, romantikus mesekastélyt látni: a Loire-völgyi kastélyok mintájára épült tiszadobi Andrássy-kastély csodás élményt nyújt majd, ráadásul a története is igen kalandos. Ez a  kirándulás gyerekekkel is élmény, hiszen a kastélyhoz tartozó növénylabirintusban biztosan jól érzik majd magukat a lurkók, ráadásul a kastélybeli élmények után (vagy előtt) érdemes a tiszadobi pontonhidat is becserkészni a családdal. Bár eredetileg az égiek nem voltak túl kegyesen hozzánk, mert szemerkélő esőben indultunk útnak, azért mire megérkeztünk, már száraz fejjel, és kicsit sáros lábbal indultunk a kastély felé, ahol sikerült egy tárlatvezetéshez kapcsolódnunk, így nemcsak némán csodáltuk a kastélyt, de sok mindent megtudtunk róla. Például azt, hogy a 4 évszaknak megfelelően 4 bejárata, 12 hónapnak megfelelően 12 tornya, az 52 hétnek megfelelően 52 szobája és a 365 napnak megfelelően 365 ablakszeme van. A kastélyt gróf Andrássy Gyula építtette 1880-1885 között, a gróf maga is részt vett a tervezésben, ötleteit Meining Artúr építész rendezte egységes formába. Gróf Andrássy Gyula 57 éves volt, amikor belevágott ebbe a nagyszabású építkezésbe, ekkorra már túl volt  miniszterelnökségen, külügyminiszterségen, a Tisza-szabályozás elindításán, egy képletes felakasztáson, emigráción, amnesztián. 1846-ban a Tisza szabályozásának kezdetét jelképezve  Tiszadobon tette az első kapavágást Széchenyi István gróf, Andrássy Gyula barátja. Korának szép embere, jó megjelenésű, világlátott gróf volt. Ezt tükrözi a párizsi szalonokbeli elnevezése: 1848 szép akasztottja. (A szabadságharcban való részvételéért halálra ítélték Ferenc József nevében, és jelképesen felakasztották:  névtábláját a bitófára szögezték. A valós akasztás elmaradt, mivel Franciaországba emigrált.) Van egy legenda is az kastély építésével kapcsolatban: állítólag Sissi királyné (Ferenc József felesége) tiszteletére épült, akit a jóképű gróf a történet szerint elcsábított. Hogy igaz-e a legenda nem tudni, de annyi tény, hogy Sissi királyné járt a tiszadobi kastélyban. „Ha igaz, amit róla és a királynéról beszélnek, akkor alapos bosszút állt az uralkodón.”- írja Andrássy Katinka, Gyula unokája, aki maga is a kastélyban született, és imádta ezt a helyet. Az idős gróf pompásan rendezte be a kastélyt, gyönyörű bútorokkal, tapétákkal, csodás festményekkel, gobelinekkel. Túl sokáig azonban nem élvezhette kastélyát, halála után fia, Gyula örökölte a birtokot. Ekkor épült a zárt erkély, melyben kialakították a Rippl-Rónai József által tervezett ebédlőt Róth Miksa csodálatos üvegablakával, és ekkor nyerte el végleges formáját a kert is. A kastély parkjában liliomot mintázó sok-sok buxusból álló labirintus van. Egyszerűen csodás. Ha viszont gyerekekkel jövünk ide eső után, mindenképpen vigyünk váltóruhát is, mert a labirintusban szaladgálva csuromvizesek lesznek. És bár még nincs szezonja, de már volt egy-két szúnyog is, nem árt erre is gondolni. A kastélyba 1918 őszén a nekiszabadult nép betört, és a berendezést részben elhordta, megsemmisítette, szinte semmi sem maradt belőle. Ifjabb Andrássy Gyula és családja nem tért vissza többé Tiszadobra. 1945 után a kastély állami tulajdonba került, és gyerekotthonként funkcionált. 2007-ben megkezdték a felújítását, és 2015 decemberében nyílt meg ismét a nagyközönség előtt. Jelenleg 4 szobája látogatható, és mivel az eredeti bútorzat szinte teljes egészében megsemmisült, a berendezés nagy része más múzeumokból származik, az Andrássyak hagyatékából, illetve kortárs képzőművészek alkotásai.  Részletes információk a nyitvatartásról, jegyárakról itt. Szép napot! A bejegyzés saját képeket és Polyák Erika képeit tartalmazza. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡