Zempléni bakancslista: 12 élmény, amit nem hagyhatsz ki, ha itt jársz
Fedezd fel Zemplén rejtett kincseit.
Szponzorált tartalom
Borsod-Abaúj-Zemplén megye tele van eldugott gyöngyszemekkel. A gyönyörű tájak mellet történelmi és kulturális látnivalóból is van bőven. Se szeri, se száma a váraknak, kastélyoknak, a csodálatos túraútvonalaknak, az ismert és kevésbé ismert látnivalóknak.
A megyében élőként a címet pontosítanom kell, ebben az ajánlóban az abaúji térséget érintjük leginkább.
A történelmi Abaúj vármegye nevét az Aba nemzetségről, illetve az általuk épített Abaújvárról kapta. Nemrégiben a Go52 projekt keretében töltöttünk ezen a festői szépségű vidéken néhány napot.
Mivel a közelben lakunk, gyakran kirándulunk errefelé, de mindig van újabb felfedeznivaló és visszatérni is nagyon jó, mert minden évszak más-mást tartogat.
Zabtornyot látni az út mentén
Első állomásunk Boldogkőváralja volt, de már az odaút is tartogat érdekességeket. Az út mellett figyeltünk fel erre a különleges építményre. Ez, a helyiek által zabtoronynak keresztelt, úgynevezett tubusmagtár.
Hasonló működési elvű magtár hazánkban talán mindössze tizenegy található, kizárólag a keleti régióban, ezek az 1830-as években épültek, és valószínűleg ez a Zabtorony is több mint 160 éve épülhetett.
A zabtornyoknak négyzetes alapterülete, boltozott manzárd teteje és pici, “lőrésszerű” ablakai vannak. A homlokzatukon található téglalépcső vezet a felső nyíláshoz. A takarmányt a toronyba felülről töltötték be, kötélen, csigával húzták fel a zsákokat ide. A magok az egymást keresztező lamellák között keveredve, szellőzve értek le a garathoz, s onnan a lefejtőzsákhoz.
E tubusmagtár kuriózuma, hogy középső osztófalai révén nemcsak egy, hanem négy vertikális térrel rendelkezik, így egyszerre többféle takarmányt, gabonafélét is lehetett benne raktározni.
Fotózkodni a Boldogkői vár Gyilokjáróján
Hamarosan megérkeztünk a Boldogkői várba, amit a legenda szerint hét tündér, és hét kérője, kerek hét esztendeig épített, IV. Béla magyar király uralkodásának idején.
Itt a vár alapját képező szikla annyira elkeskenyedik, hogy oda építkezni már nem lehetett.
Ez a meredeken kiemelkedő, oroszlánfejhez hasonlító sziklanyelv viszont kiválóan alkalmas volt őrség elhelyezésére. Legvégén figyelőállást helyeztek el. Az oda- és visszahaladó katonákat palánkkal védték.
Az az igazság, hogy annyira gyönyörű ez a vidék, hogy tényleg csakis tündérek építhették!
A legenda persze folytatódik :
A muhi csata után Bodó aszalómester bújtatta el a tatárok elől errefelé menekülő királyt, aki nem maradt hálátlan, Bodónak ajándékozta Aszaló és Bodolló községeket, valamint a környéküket. Cserébe azt kérte, építsen erős várat. Hogy apjukon segítsenek, Bodó 7 lánya – akik olyan szépek voltak, akár a tündérek – és kérőik is segítettek a várépítésben.
A Boldogkői várba mindig újra és újra beleszeretek. A kilátás a várból hihetetlenül csodás, egyszerűen nem lehet betelni vele. És bár a vár nem túl nagy, tele van érdekességekkel, felfedezendő kis zugokkal.
A vár legfotogénebb attrakciója, az Oroszlánszikla gyilokjárója, valódi „szelfimágnes”, persze, hogy nekünk is kellett itt fotót készíteni!
A vár egy részét nemrég újították fel, nekem különösen a berendezett konyha tetszett, és az a megoldás, hogy az ismertető szöveg a tárgyakon olvasható.
„Méhkaptárban hallgatni a méhek zümmögését”, és megnézni az ország első magyar nyelvű Bibliáját Vizsolyban
Nem is gondolnánk, hogy ez a kis falu mennyi kincset rejt!
A Vizsolyi Mézmúzeumban most nem voltunk ugyan, de korábban jártunk Gergőéknél, akiknél – többek között -bekapcsolódhatunk a méhészeti teendőkbe, és persze mézet is kóstolhatunk. Tudtátok, hogy itt akár egy „méhkaptárban” is lehet gyógyulni? A Zümi Ház egy faház, mely úgy van kialakítva, hogy az aljában közel 1 millió méh él. A kaptárlevegőt régóta használják gyógyításra. Koncentrált méz- és propoliszgyanta-illat, tömény zümmögés. Ugye, milyen izgalmas?
Vizsolyban kihagyhatatlan a Biblia, amit a Református templomban őriznek.
A vezetett túrán azt is megtudtuk, hogyan lett a borból Biblia!
Károli Gáspár a családját ért sorozatos tragédiák után döntötte el, hogy lefordítja magyarra a Bibliát, ezért pedig az összes vagyonát feláldozta, aminek a nagy része a borból, szőlőbirtokából származott.
A másik boros vonal egészen Lengyelországig vezet: a Vizsolyi Biblia merített papírját ugyanis onnan szerezték be, cserébe tokaji borokat vittek a Bor-só útvonalon, a legnagyobb titokban, hiszen ez a feudalizmusban tiltott tevékenységnek számított.
A Bibliát 1555-85 között fordította Károli Gáspár, 1590-ben nyomtatták, 800 példányban. Az eredeti példányokból összesen 54 db maradt meg, ebből 28 db van Magyarországon.
A templom melletti Nyomtatástörténeti Múzeum interaktív elemekben gazdag, és mi magunk is kinyomtathattuk az első magyar nyelvű biblia előlapját a korabeli technológia segítségével.
Elolvasni Zrínyi Ilona házi szabályait Regéc várában
Másnap egy újabb várat hódítottunk meg, ez a regéci volt, melynek felújított keleti palotaszárnyát még nem láttuk. A Regéci várra vezető úton több helyen lehet parkolni. Mi a vártól kb. 1 km-re parkoltunk, innen egy enyhén emelkedő, árnyas, erdei úton jutottunk a várba.
Zrínyi Ilona, „Európa legbátrabb asszonya” a regéci várban nevelte a kis II. Rákóczi Ferencet. Kemény asszony volt, kemény élettel. Érdemes elolvasni a vári rendszabályokat, melyeket ő hozott. Szerintem ma igen sokan kapnának 12 botütést a csúnya beszédükért.
Az új kiállítást félóránként, tárlatvezetéssel lehet megtekinteni. Itt azt is megszagolhattuk, milyen lehetett a korabeli parfüm, egész kellemes illata volt.
Megnézni, mekkora az a gönci hordó
Útunk ezután Göncre vezetett, ahol érdemes betérni a Huszita-házba, ami egy erődszerű lakóépület, pincével, lőrésekkel, alagútrendszerrel, ami – legenda szerint- egészen Kassáig vezetett, és amit feltehetően a husziták építették és lakták. A ház hátsó része helytörténeti múzeumnak ad otthont, sok más érdekesség mellett látható itt a híres gönci hordó is.
Abaúji Hungarikumokat kóstolni
Az út mellett számos barackfa ültetvényt láttunk, a Gönci barack eredetvédett Hungarikum, ami azt jelenti, hogy csak ezen a vidéken termett. A Gönci barackpálinkát meg kell kóstolni, ezen a vidéken szinte mindenütt lehet kapni, de ha szeretnénk megnézni a pálinkakészítés menetét, ahogy ők mondják, párlatvezetésre vágyunk, vagy ennénk egy finom pálinkavacsorát, akkor a Bestillo a legjobb választás.
Persze, mi sem hagyhattuk ki ezt a pálinkát, ami olyan zamatos, mintha barackba harapnánk.
Eltúrázni egy Hungarikumnak számító, szakrális helyre
A szállásunk Tellkibányán volt, ezért itt túráztunk a legtöbbet. A gönci Pálos kolostor romjai megközelíthetőek Göncről, és Telkibányáról is, mi ez utóbbi verziót választottuk.
A Rákóczi útról a piros jelzésen haladtunk kb. 3 km-t. A túra eleje elég kaptatós volt, legalábbis nekünk, de kis megállókat beiktatva teljesíthető volt.
A pálos rend, mint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend szintén a Hungarikumok közé tartozik. A fehér szerzetesek mindig „szent” helyre építkeztek, mi legalábbis megéreztük kicsit ezt a különleges, spirituális erőt.
A kolostort a 14. század végén kezdték építeni a pálosok, hét oltárát 1420-ban szentelték fel. Főbejáratának faragott, csúcsíves ablakát a gönci Huszita-házban meg is néztük. Kezdetben a pálosok jól éltek, adományként sok mindent kaptak, volt malmuk, telkük, fürdőik. 1540-ben a szerzetesek már szegények voltak, a mohácsi vész alatt pedig elnéptelenedett, és rommá vált.
Kincset keresni Telkibányán
Telkibányán bányászták annak idején a királyi arany nagy részét, az aranybánya még vezetéssel most is látogatható, ami igazi kuriózumnak számít. Emellett a hegy más kincseket is rejt: kvarcokat, kvarcgeódákat, hegyikristályt, és opálokat.
Mi túravezetőnkkel, Bartók Józseffel, „Telkimanóval”, hegyikristály-gyűjtő túrán vettünk részt. Óriási élmény volt, Józsi nemcsak az ásványok nagy tudója, de rengeteg érdekességet mesélt a növényekről, állatokról is.
Utoljára még gyerekkoromban hallottam visszhangot Tihanyban (akkor még volt), na most a kiránduláskor olyan visszhangot hallottunk, ami 14 másodpercig is visszhangzik.
A gyerekek imádták a kincskeresést, gyönyörű hegyikristályokat találtak. A hegyikristály szilícium-dioxid, a kvarc ásvány színtelen, dágakőként használt változata.
A túra előtt megnéztük a telkibányai Helytörténeti kiállítást, ahol azt is megtudtuk, hogy bányarémek bizony léteznek! A középkorban az elzárt bánytelepeken gyakori volt a torzszülött, akiket a falu kiközösített. A bányákban laktak és a bányatulajdonos a tolvajok elriasztására használta fel őket.
Csalántortát sütni Pányokon
A Sándor udvarban édes programunk volt, erről itt számoltam be részletesen.
Finomakat enni
Ha ezen a vidéken jártok, akkor az encsi Anyukám mondta kihagyhatatlan. Viszont asztalt előre foglalni kell. Ugyancsak a Dudás fivérekhez köthető a Terra Boldogkő Fröccsterasz, jó kis lazulós hely.
A másik kedvencünk lett a Tejjel-Mézzel étterem és kávézó, Göncruszkán. A 2020-ban alapított Göncruszkai Református Gyülekezet közösségi éttermét nem szabad kihagyni. A Tejjel-Mézzel egy páratlan közösségi összefogásról, hitről mesél, emellett az ételek is nagyon finomak.
Az iskola menzájaként kezdték, mostanra a menü mellett egy szűkebb, de nagyon ízletes választékot találunk. Az enteriőr is varázslatos, a bibliai idézetek csak hozzátesznek a hangulathoz.
Ezt a listát folytathatnám még számos csodás hellyel, mint a Füzérradványi kastély, a Füzéri vár, Hollóháza Jósvafő, vagy a Megyer-hegyi tengerszem, Tarcal . De Borsod-Abaúj-Zemplénben kihagyhatatlan Lillafüred, Bükkszentkereszt, vagy a Lázbérci víztározó is. El kell ide jönni és felfedezni ezeket a különleges helyeket!
Ez a poszt a Go52 projekt keretében jött létre, a posztot a Aba Turisztikai Egyesület szponzorálta. Köszönjük a megkeresést és az együttműködést. A posztban szereplő vélemény anapfenyillata.hu sajátja.
Szép napot!
A bejegyzés saját (C) képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.