Tudod, hol van Cseresznyeország?
Állítólag a cseresznye rendszeres fogyasztása megfiatalít. Na, ezen ne múljon.
Bár Szomolyán többször jártunk már: kirándultunk a kaptárkövekhez, voltunk cseresznyevirág-fesztiválon, és a helyi fazekasnál is gyakran megfordulunk, valahogy maga a cseresznye eddig kimaradt, most viszont megkóstoltuk, és azonnal beleszerettünk.
Bár idén a cseresznye-fesztivál elmarad, azért a cseresznyét és a cseresznyés finomságokat nem kell nélkülöznünk.
A helyiek ugyanis összeállítottak egy cseresznyés térképet, ki és hol árul cseresznyét, lekvárt, rétest. (És egy Google map is elérhető ezekkel az adatokkal).
Isteni a rétes, és utánozhatatlan a cseresznye, és rengeteg látnivaló van a környéken, így akár egy kirándulással össze lehet kötni a látogatást.
Szomolya és a rövid szárú fekete cseresznye neve összefonódott, a szomolyai cseresznye bekerült a hungarikumok közé is.
Nem véletlenül, a kicsi, kemény, szív alakú gyümölcs mézédes, vörös húsa mindent megfog, ezt a kisfiam le is tesztelte. Én csak annyit tudtam mondani, miután megkóstoltam, hogy „úúú”. Nagyon finom, testes, mézédes, nem az a „vizezett” fajta. Brutálisan magas vitamin- és ásványi anyag tartalma van, nem véletlen, hogy gyógyhatású készítmények alapanyaga.
Miután jóllaktunk belőle, gyönyörű tükörfényesre sikáltunk, így olyan lett, mint egy különleges ékszerkő.
Igazi tájfajta, itt a legfinomabb ezen a vidéken, ezt a hegyvidéki talajt, levegőt kedveli, itt szeret a legjobban, a szőlőtőkék szomszédságában, a hegyoldalon szikrázóan sütő napsütésben. Az ősi faj direkt termő, ellenáll a betegségeknek, így semmilyen vegyszeres kezelést nem igényel. Az biztos, hogy nem kell benne a kukacokat keresni.
Az ősi faj visszanemesítését a 70-es években kísérletezték ki, 16 nemesített változata van, ami mind szomolyai néven fut, és kapható a faiskolákban. Állítólag a gyümölcs tulajdonságait nagyjából sikerült reprodukálni, de a nagyon rövid szárat nem.
A faluban a gyümölcsöt a régi időkben 4-5 méter hosszú létráról, 2 méter magas, négylábú szedőszékről szedték, és volt egy kb. 2 méteres kampós botjuk is, amivel a távolabbi ágakat húzták magukhoz a szüretelők. A leszedett termést a hátukon, fa puttonyokban hordták le a hegyről.
A termésből lekvár, pálinka készült és sütöttek rétest is.
A szomolyai rétes nem olyan, amit mi rétesként ismerünk, ez egy kelt tésztás finomság, pont frissen kisülve kóstolhattuk, úgyhogy sajnos fotó az nem készült róla.
Kirándulástipp:
Szép napot!