
Kipróbáltuk az ország legkülönlegesebb szépségprogramját
Különleges kirándulás egy szépséges borsodi kastélyba, ahol királynőnek érezheted magad. Ezt a helyet fel kell venned a bakancslistádra!
Az idei nyár nálunk a kirándulásokról szólt, így jutottunk el Tolcsvára is, ahol egy különleges kastélyra leltünk, ráadásul kipróbáltam az ország egyik legjobb szépségprogramját is.
Bor, kastély, Tolcsva
Tolcsva egyébként tele van kastélyokkal és nemesi kúriákkal, az 1800-as lélekszámú község 6 nemesi építészeti műremekkel is büszkélkedhet ( Stephan-Zsédényi Kúria, Rákóczi Kastély, Soós-Kurucz Kúria, Kincsem Kastély Szőlőbirtok, Hélia-D Herba Kastély és a Szirmay-Waldbott Kastély Látogatóközpont).
A 18. századi főurak nem véletlenül kedvelhették Tolcsvát: a gyönyörű táj, az isteni bor, a patak, a különleges klíma nagyon szerethetővé tették ezt a vidéket, sőt, akkoriban még gyógyfürdő is volt itt.
Bor, szépség, óriás, és egy rejtélyes festmény a kastélyban
Ebből a stresszmentes, élményeket megélni tudó világból kaptunk egy kis szeletkét az egykori Dessewffy- kiskastélyban, ami ma mint Herba-Kastély Gyógynövény- és Szépségközpont üzemel, és ahol minden a gyógynövényekről és a belőlük készíthető termékekről szól, gyönyörűséges környezetben.
Annyi minden van itt, hogy akár egy napot is rászánhatunk a kastélyra, amikor valamilyen programot hirdetnek: gyógynövényes kert, szépség- és kastélytörténeti kiállítás, gyógynövényes kiadványokat tartalmazó könyvtárral, teázó-borozó, workshop helyiség, kozmetikai szalon, és shop.
Amikor beléptünk a kastély kertjébe, azonnal valami csodálatos nyugalom szállt meg bennünket: a magaságyásokban sorakozó gyógynövények illata és látványa varázslatos.
A kert egy szépségkert, ehető és szépítő gyógyfüvekkel, melyek kozmetikumok alapanyagai, és melyeket a látogatók fel is dolgozhatnak a különböző kozmetikai workshopok során, mint azt később megtudhattuk Somogyi Krisztina központvezetőtől.
A kertben üldögélve azonnal elhatároztam, hogy otthon az egyik magaságyásomból én is kis herbakertet varázsolok.
A kastély gyönyörűen felújított, történetéről nagyon érdekesen Kriszta mesélt nekünk egy tárlatvezetés keretében.
A kastély 1659-ben, reneszánsz stílusban épült, Bónis (III.) Ferenc építtette, a kastélyban látható is egy kő ajtókeret, melynek szemöldökébe vésték ezt a dátumot.
Miután Bónus Ferencet lefejezték a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételéért, a kastély 24 évig a Királyi Kincstár tulajdona volt, majd a Szirmay család (ők barokk stílusban átépítették az épületet a XXVIII. században), később a Dessewffy család kezébe került. Az utolsó Dessewffy, Dessewffy Gézáné, Bohutinszky Emília volt, a törékeny, finom Millikére még több falubéli emlékszik.
Majd a magyar kastélyok szokásos története következik: államosítás, téesz-iroda, omladozó épület.
Ez a gramofon még működik, és a látogatókat vidámítja egy régi slágerrel.
2011-ben aztán egy mesei fordulattal a rút kiskacsából gyönyörű hattyú lett: a kozmetikumkészítés legnagyobb múltú hazai cége, a Helia-D Kft. megvásárolta, és újjá varázsolta a kiskastélyt, és gyógynövény-turisztikai bemutatóközponttá alakította azt.
Sok-sok érdekességet hallotunk még a kastélyról, mely finoman levendula illatú, olyannyira, hogy még Kriszta kutyusa, Borsó Úr – aki szintén csatlakozott hozzánk a nézelődés közben, – is levendula illatban pompázott.
Ez nem kacsa
Nekem nagyon tetszett még a sztori a kacsáról, amiről aztán kiderült, hogy nem is kacsa.
Még a kastély felújítása során a restaurátorok találtak egy falrétegben egy stilizált kacsafejet, – legalábbis annak gondolták elsőre – ami a barokk korban elég ritkaságnak számított.
Így izgatottan tisztogatták a felületet, ahonnan végül Niels Holgersson és lúdja került elő. A falfestmény nagyjából száz éves (Dessewffy Géza idején pingálhatták a falra), és az egykori konyha díszítése volt.
A kastély könyvtárában a régi gyógynövénynyomatok között igazi könyvritkaságok is megtekinthetőek.
A kiállítás második része a szépségápolás és a magyar kozmetikai ipar történetét mutatja be, természetesen a Helia-D történetét és jelenét is megismerhetjük.
Nem is gondoltam volna, hogy Európa első alkohol alapú parfümje magyar volt: magyar víznek, vagy a királyné vizének, más források „Erzsébet magyar királyné vizé”-nek nevezik. Feltehetően először az 1300-as évek évek közepén készítette egy alkimista a királynénak, Károly Róbert feleségének.
A víz fő összetevője a friss rozmaring volt, emellett levendula, kamilla, menta, zsálya, rózsa- vagy narancsolaj, illetve citromfű és citromolaj került még bele.
A legenda szerint a királynét köszvény kínozta, emiatt készült az első üveg párlat. A királyné ezzel mosta az arcát, fájó csontjaiba dörzsölte, sőt, egy pohárkával meg is ivott belőle minden nap. Állítólag ez a csodaszer úgy megfiatalította a királynét, hogy amikor 70 éves volt, egy 25 éves kérője akadt.
Természetesen ennek híre elterjedt Európában, és a korabeli királynék, és hercegnék mind ilyet vizet akartak, első országon kivüli vásárlója V. Károly francia király volt.
Jópofa sztori a Caola márka nevének története: 1918-ban alapította Baeder Hermann kozmetikai gyárát Budapesten, Baeder Illatszer Rt. néven . A gyártulajdondonos lányát Carolának hívták, de a kicsi lány még nem tudta kiejteni a nevét, ezért ha megkérdezték, hogy hívják, azt mondta, hogy „kaola”.
Apjának ez annyira megtetszett, hogy így nevezte el az új termékcsaládot: megszületett a Caola márkanév.
A sok-sok érdekesség után megkóstoltunk a teázóban egy finom házi szörpöt, majd kipróbáltam a kozmetikát is: Ádám Elvira kozmetikusnak arany keze van, emellett csupa kedvesség.
A kozmetikában a Helia-D Professional termékeket használja, amit kifejezetten kozmetikus szakemberek számára fejlesztettek ki. Itt a szépségért nem kell szenvedni, csak élvezni a kastély nyújtotta lehetőségeket.
Ennyi flow-élményben úszkálás után kipihenten, feltöltődve értünk haza.
Ja, és itt az Óriás, aki a kastély nyugalmát őrzi.
Mivel engem érdekel a krémkészítés, és annyira jól éreztük magunkat a kastélyban, így néhány hét múlva egy testvaj készítő workshopra is elmentem. A gyönyörű, tágas alkotóteremben shea vajból, kakaóvajból, és egzotikus vajakból készítettem el a saját verziómat.
Nagyon belelkesedtem a programok hallatán: lehet itt gyógynövénygyűjtő túrára indulni, tinktúrát készíteni, volt már itt parfümkészítés, de lehetett napozókrémet, szappant készíteni, illóolajat lepárolni, anyák napján anya-lánya szépségprogramon, vagy családi egészségnapon részt venni. Szóval elég interaktív módon vethetjük bele magunkat a gyógynövények és a kozmetikumok világába.
Ha éppen nincs meghirdetett kozmetikai foglalkozás, akkor is lehetőség van egy expressz krémkészítésre, ahol egy alapkrémet lehet kicsit felturbózni saját igények szerint.
És hol van a bor?
Ha Tolcsva és Hegyalja, akkor persze a kiváló borokról sem szabad megfeledkezni: a tokaji bor itt is főszereplő, például a krémek alkotórésze.
Persze van itt borkóstolás, bortúra és koncert is, így a férfiak is jól érezhetik magukat a „Nők kastélyában” . Érdemes a programokat figyelni, mert nagyon jó ötleket találnak ki a szervezők.
Nálunk ez a kastély szerelem lett első látásra, biztos vagyok benne, hogy eljövünk még ide.
Szép napot!
A bejegyzés saját képeket tartalmaz (kivéve a jelzettek, azok forrása: herbakastely.hu). Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.