gyerek,  inspiráció,  otthon

Anya, festő bácsi vagyok: falfirka a falon

Mit tegyünk, ha a gyerek a falra rajzol?

Néhány éve történt, amikor beköltöztünk a jelenlegi lakásunkba, ami előtte kifestésre került. Még nem voltunk teljesen készen, szereltünk, pakolgattunk, rendezgettünk, miközben Máté a szobájában játszott.

Egy idő után – mivel túl nagy volt a csend, és a túl nagy csend felettébb gyanús, – benéztem hozzá. Hirtelen sokkot kaptam a meglepetéstől.

Az ágy feletti – frissen festett- falat teljesen összefirkálta. Felocsúdni sem tudtam, mikor széles mosollyal mutatta a művét, merthogy ő most festő bácsi volt, és segíteni akart nekünk, hogy a lakás szép legyen. 🙂

fal1
Táblafestékkel ilyet is lehet.

Miért rajzolnak a gyerekek a falra?

A kisebb gyerek minden keze ügyébe akadó tárgyat be akar színezni. Ebben az életkorban a gyerekek jobban kedvelik, ha szemmagasságban, függőlegesen rajzolhatnak a könnyebb mozgáskoordináció miatt.

A másik ok lehet, hogy a az egyszínű fal nem tetszik a gyerkőcnek, ezért kiszínezi azt.

A falfirkák oka utánzás is lehet: ha nemrég volt nálunk festés, esetleg egy falszakaszra akár mi magunk pingáltunk mintát, és ezt a gyerek látta, akkor elképzelhető, hogy festő bácsisat játszik, és nem igazán érti, hogy őt miért nem akarjuk megdicsérni, mikor a festő bácsinak megköszöntük, sőt még fizettünk is érte? 🙂

pexels

Mi lehet a megoldás?

Ez a szülőktől is, gyerektől is függ. Mindenképpen el kell magyarázni, miért okoz gondot nekünk, ha ő a falra firkál, hiszen talán azt senki sem szeretné, ha az egész lakást barlangrajzok díszítenék.

  • Ha csak a saját szobájában csinál ilyet, ki lehet jelöli egy falszakaszt, például valamilyen kerettel ellátva, ahová rajzolhat, amit kidekorálhat kedve szerint.
  • A táblafesték is jó megoldás lehet ilyen esetre. Amire számítani kell, az a krétapor, így az ilyen falrész alá nem érdemes szőnyeget tenni.
  • Ha nem akarjuk, hogy a gyerek a falat kifesse, tegyünk fel egy tekercses papírt a falra, hónapokig lehet rá rajzolni.

  • Léteznek eleve olyan tapéták, vagy nagyméretű poszterek, melyeket lehet színezni, bár ezek nem olcsók.
  • A színezhető falmatricák is megoldást jelenthetnek.

Aztán nyomtathatunk óriás színezőket is, melyeket több A4-es lapból kell összerakni. Ha a falra szánjuk, célszerű valami kartonra ragasztani, ami védi a falat. Ingyen letölthetők (katt a képre):

színező

színező2

színező3

színező4

Mi legyen a firkákkal?

Bár azóta falfirka nem volt nálunk, az gyakran előfordul, hogy a gyerekek a földön színeznek (na, nem tudom, miért, de nálunk imádnak hason fekve rajzolni, festeni, olvasni), és a laminált padló festékes, tintás lesz. Hasonlóan az asztalhoz.

Ilyenkor én a DM-ben kapható szennyeződés eltávolítható radírt használom. Ezt:

fal5

A másik lehetőség, ha nem akarunk újra festeni, hogy átalakítjuk a firkát, és festünk, rajzolunk belőle valami dekoratívat.

És persze, ha jó idő lesz, irány az aszfalt, ahol a gyerekek nyugodtan kiélhetik kreativitásukat. Házi készítésű krétával még jobb! 🙂

Szép napot!

A bejegyzésben szereplő képekre kattintva elérheted a képek forrását. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük